Egy ember meghalt, amikor autójával fának ütközött kedd délelőtt Sándorfalva közelében, erről a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrfőkapitányság írt a rendőrség honlapján. A baleset valamivel 9 óra után történt a 4519-es út 46-os kilométerénél, Sándorfalva külterületén.
Azt írják, egy személyautó eddig ismeretlen körülmények között lesodródott az útról és fának ütközött. A balesetben a gépjármű vezetője a helyszínen meghalt. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére a Sándorfalva és Szeged közötti út érintett szakaszát lezárták. Az esetről egy fotót is közöltek.
Fotó: police.hu
Mint később kiderült, az áldozat a mindössze 27 éves Kardos Róbert, aki a Csepel, a Dunaújváros és a Szeged egykori válogatott birkózója volt, a halálhírét pedig a Magyar Birkózók Szövetségének közösségi oldalán megjelent bejegyzésben tették közzé.
„Robi 2013-ban felnőtt országos bajnoki címet szerzett a szabadfogású 55 kilogrammosok között, ugyanebben az évben a junior világ- és Európa-bajnokságon, valamint a budapesti felnőtt-világbajnokságon is magára ölthette a címeres mezt. Legjobb nemzetközi eredményét 2017-ben, a szombathelyi U23-as kontinensbajnokságon érte el, ahol nyolcadik helyezett lett a szabadfogású 61 kilogrammosoknál. Aktív birkózópályafutását követően is a küzdősport szerelmese maradt, ketrecharcosként tevékenykedett. A Magyar Birkózók Szövetsége őszinte részvétét nyilvánítja a gyászoló családnak” – írták.