Idén számos jeles alkalmat ünnepel a magyar vasút. Az M41-es sorozatú „Csörgő” mozdonyok 50 évesek, a V43-as sorozatú „Szili” és az M61-es sorozatú „Nohab” mozdonyok szintén 60 évesek, az Utasellátó pedig a 75. évfordulóját ünnepli. A MÁV ezért három alkalommal tervez retró hétvégéket, ám ezek között most Szeged nincs jelen.
Lesznek azonban több vonalon is különleges szerelvények a V43 és az M41-es mozdonyok évfordulójának emlékére, melyben már ott szerepel Szeged, de leginkább Makó. Ugyanis a Csörgő 50 rendezvénysorozat részeként május 21-én különleges összeállítású retró vonatok közlekednek a ma már személyforgalom számára nem üzemelő Hódmezővásárhely–Makó (130b) vasútvonalon.
A vonat mozdonya egy hagyományos narancs festésű M41-es klasszik Csörgő, amely típus idén ünnepeli a forgalomba állásának 50. évfordulóját. A szerelvény összeállítását képezi egy első osztályú Bautzeni kocsi, (A 19-80) a MÁV Rail Tours WRm 029-es Pannónia étkezőkocsija, továbbá négy darab másodosztályú fülkés gyorsvonati kocsi: egy Bautzeni (B 20-80) és három Rába gyártású (Bd 20-37) személykocsi.
Az étkezőkocsi fedélzetén az idén 75 éves Utasellátó retró kínálatából válogathatunk majd. Az étlapon a 80-as, 90-es évek rangos távolsági vonataira jellemző klasszikus ételek széles kínálata szerepel majd, például kaviár, bélszínjava, paprikás csirke, marhapörkölt, rántott sertésborda, lecsó, hentes tokány vagy tökfőzelék.
Fotó: MÁV
A múltidéző utazás során a 130-as vasútvonal teljes hosszát bejárja a vonat, Hódmezővásárhelyen és Szentesen át Szolnokig, az Alföld jellegzetese tájain keresztül.
A Budapest-Nyugati pályaudvarról Szegedre érkező étkezőkocsi a teljes útvonalon általános díjszabás szerint közlekedik, bárki igénybe veheti, aki azon a menetrend szerinti vonaton utazik.
A Szegedről induló Tiszavirág expressz viszont kizárólag helyfoglalással, egyedi jegyekkel vehető igénybe, melynek ára 1. osztályra egységesen 3000 forint, 2. osztályra 2000 forint. A kedvezményes jegy ára egy ezressel kevesebb. Más jegytípus erre a vonatra nem érvényes.
A Makóról Budapest felé közlekedő szerelvény szintén normál jeggyel igénybe vehető majd egészen Budapestig, emellé fakultatív módon helyjegy váltható. A vonaton a megszokott kedvezmények elérhetők, vármegye- és országbérlettel is igénybe vehető ezen a szakaszon.
Mind a Szegedről, mind a Makóról induló szerelvény esetében az 1. osztályos jegyhez ülőhelyen felszolgált ellátás is jár, egy választható ital (szénsavas vagy mentes ásványvíz, Coca-Cola, vagy Fanta), illetve egy Utasellátó márkájú csokiroló képében. Bővebb menetrendi információ és jegyárak a MÁV közleményében olvashatók.