Ráment a pultosra a szentesi vendég, mert kitiltották a kocsmából még májusban

Garázdaság miatt indult eljárás egy szentesi férfi ellen, akit kitiltottak az egyik helybeli sörözőből, és ezt ő sérelmezte. Az ügyet a nyomozók a napokban zárták le. A megalapozott gyanú szerint a férfi május 3-án dél körül tért be a vendéglátó helyre, ahol a tulajdonost először számonkérte, hogy kitiltotta az italkimérésből, majd az esetet szóváltás és tettlegesség követte. Ennek során a pultost is megütötte és leköpte.

A dulakodás végül a teraszon fejeződött be.

A férfi ellen garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon. A nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték az iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.