Egy 15 éves fiú egy vásárhelyi vendéglő előtt szúrt hasba egy másik fiatalt, letartóztatását indítványozták

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a 15 éves hódmezővásárhelyi fiúnak, aki életveszélyes sérülést okozott egy helybeli fiatalnak, majd még további három sértettet bántalmazott írják közleményben.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított fiú szeptember 30-án, röviddel éjfél előtt egy hódmezővásárhelyi kisvendéglő előtt rövid szóváltást követően késsel hasba szúrt egy helybeli fiatalt. A sértettet életveszélyes állapotban kórházba szállították és sürgősséggel megműtötték. A fiú a helyszínről biciklivel elhajtott.

Ezt követően két nappal a kiskorú gyanúsított ugyancsak Hódmezővásárhelyen, az egyik játszótéren egy fém tárggyal fejen ütött egy férfit, majd egy a helyszínen tartózkodó másik sértettet fejen ütött és megrugdosott, könnyű és súlyos sérüléseket okozva.

További egy hét elteltével a gyanúsított az egyik helyi sportcsarnok előtt egy szál cigaretta miatt keveredett nézeteltérésbe egy kiskorú fiúval, akit ezután megütött, nyakánál fogva a földre vitt és megfenyegetett, hogy levágja a fejét.

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásban a főügyészség a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a fiú letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére. Az ügyészi indítványról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója fog dönteni mai napon.