A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást hat gyanúsított ellen, akik kábítószerrel és új pszichoaktív anyagokkal kereskedtek a városban – írja a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrségre 2020 szeptemberében érkezett bejelentés, hogy Hódmezővásárhelyen egy társasházban feltehetőleg kábítószerrel kereskednek. A nyomozás során beszerzett adatok alapján kiderült, hogy egy 21 éves férfi a város több pontján – többek között egy iskola előtt – árult ismerőseinek amfetamin hatóanyag tartalmú kábítószert, 29 éves társa pedig marihuánát értékesített több fogyasztó számára.
Az eljárás során a detektívek felderítették a díler banda további tagjait is, így összesen 6 kereskedőt és több fogyasztót vontak eljárás alá. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében 2021. február 2-án délután tartottak kutatást a feltételezett elkövetők lakóhelyein Hódmezővásárhelyen.
Egy hónappal később a banda csongrádi és szentesi tagjainál is kopogtattak a nyomozók. A rendőrök több adag kábítószergyanús anyagot, ezek porciózásához és árusításához szükséges eszközt, valamint az értékesítésükből származó, több millió forint készpénzt, az egyik csongrádi kereskedőnél pedig egy lőfegyvert is találtak és lefoglaltak.
A csoport tagjait elfogták és előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. A dílerek ellen – őrizetbe vételük mellett – jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének és jelentős mennyiségre elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség részére.