Márki-Zay büszkén mesélte, hogy a sógora tervezett meg egy felújított vásárhelyi utcát

Átadták a Szent Antal utcát Hódmezővásárhelyen, miután azt a helyi önkormányzat felújította. A tervezést a polgármester sógora végezte, Márki-Zay Péter erre külön felhívta a figyelmet.

„Beszereztettük, versenyeztettük a tervezést, amit az én sógorom nyert meg. A tudtom nélkül pályázott, de egymillió forinttal olcsóbb volt, mint a következő ajánlat. Köszönöm Fonagy Tibornak a tervezést! Neki szívügye is volt ez az utca, mert korábban itt lakott” – mondta az átadón Márki-Zay Péter.

Az utca felújítását a szegedi székhelyű Dél-Konstruktív Kft. végezte, ők 118 millió forintért vállalták el a munkát, a szerződést januárban írták alá. A helyszínről tudósító delmagyar.hu azt írja, hogy 24 parkolót építettek, 18 fát ültettek, 200 négyzetméteren mulcsot terítettek, és 565 növényt ültettek el. A lap szerint ezek közül jó néhány kiszáradt a nyári forróságban.

Az utcába több ívet is beépítettek, ami a gyorshajtás megelőzését szolgálja, mesélte Márki-Zay Péter, itt a színek mutatják az eltérő funkciókat. Szerinte sokan úgy értelmezték, hogy a vörös kerékpárúton mindkét irányba lehet közlekedni, ezért azóta kérte, hogy fessék fel, hogy a Deák Ferenc utcán haladó biciklisek a sárga részt, az autósávot használhatják, mert a bicikliút egyirányú.

„Ez az utca gyermekkorom óta egy forgalmas, azonban sivár, élettelen szakasza volt a hódmezővásárhelyi belvárosnak. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy megújítjuk és új zöldfelületeket alakítunk itt ki” – írta közösségi oldalán a polgármester.

Márki-Zay Péter szerint az a belváros-rekonstrukció, mely elődei alatt indult a Tornyai János városrehabilitációval, a 45-ös út lezárásával és sétálóutcává alakításával, majd a tram-train projektben a belső Andrássy út átépítésével, az terjed tovább a Szent Antal utcába, ahol soha nem volt fa korábban. „Mi a klímastratégiánkban vállaltuk azt, hogy beazonosítjuk Hódmezővásárhelyen azokat a hőségszigeteket, ahol katlan alakul ki, s ezeket a szigeteket élhetővé tesszük, színesítjük. A Szent Antal utcán 24 parkolóhely van, talán hárommal kevesebb, mint eddig volt, de cserében 210 négyzetméter új zöldfelületet telepítettek” – sorolta a HódPress nevű helyi lap szerint.