A városháza tornyába és a Szent István téri víztoronyba is felmehetünk a Kulturális örökség napjain

A szegedi városházán nyílt napot szerveznek, valamint történelmi, építészeti, irodalmi sétákkal és ingyenes tárlatvezetésekkel is várják az érdeklődőket a megyeszékhelyen és Csongrád-Csanád megyében hétvégén, a Kulturális örökség napjain tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A programok Szegeden már pénteken elkezdődnek. Este héttől a Somogyi könyvtártól egy hangulatos, várostörténeti séta indul, ahol a kivilágított Szeged érdekességeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Erről itt írtunk bővebben.

A programsorozaton vasárnap délelőtt tíztől nyílt napot szerveznek a szegedi városházán, ahol megtekinthető lesz például a díszterem, az úgynevezett Sóhajok hídja, valamint lehetőség nyílik felmenni a toronyba is. Az idegenvezetéssel kísért bemutatók félóránként indulnak délután fél ötig. A városházát a szegedi árvíz után Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint építették át 1883-ban. A historizáló főként neobarokk stílusú épület formavilágán felfedezhetők az építészpárosra később jellemző magyaros motívumok.

Klebelsberg Kunó a szegedi Dóm tér megálmodásával méltó otthont akart teremteni az Erdélyből Trianon után oda menekült püspökségnek és egyetemnek. Szombaton délután három órától az érdeklődők megismerkedhetnek a Dóm tér történetével, a Nemzeti emlékcsarnok szobraival és a tér legnépszerűbb eseményének, a Szegedi Szabadtéri Játékoknak a múltjával is.

Szakmai és kulturális rendezvénnyel várja az érdeklődőket a hét végén a Szent István téri víztorony is, mely bemutatótérként is funkcionál megújult berendezéssel, projektorral, ismeretterjesztő tablókkal. Pénteken ismeretterjesztő, szemléletformáló előadások zajlanak, amelyeknek fő témája a környezettudatosság. A rendezvényt a Szegedi Szimfonikus Zenekar Tisza Kvintett kamaraegyüttesének különleges zenei produkciója fogja megtámogatni.

Mórahalmon az Ezer Év Parkjában a Petőfi és kora című időszaki kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők vasárnap délelőtt tizenegy, délután pedig három órától, ingyenes tárlatvezetéssel. Makón szombaton délután kettőtől József Attilához kötődő örökségeink megtekintése céljából szervezett kerékpártúrára hívják a látogatókat.

Az országos programsorozathoz a kiemelt eseményeken kívül számos könyvtár, színház, tájház és egyéb kulturális intézmény is csatlakozott, ahol a látogatók szintén betekintést nyerhetnek kulturális örökségünkbe. A Csongrád-Csanád megyei eseményekkel kapcsolatos további részletek, a programokon való részvételi tudnivalók ezen az oldalon tekinthetők meg.