Búcsút inthetünk a makói vöröshagymának, az idén gyakorlatilag megszűnt a hazai hagymatermesztés. Az aszály ráadásul azon gazdálkodók termésének jelentős részét is elvitte, akik a végsőkig kitartottak – írja a Magyar Nemzet.
Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke arról beszélt a lapnak, hogy az idén gyakorlatilag megszűnt a magyar hagymatermesztés. „Míg húsz évvel korábban Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel a gazdálkodók, az idén húsz-harminc hektárra szűkült a makói hagyma területe” – mondta.
Ennek oka főként az, hogy a makói vöröshagyma-termesztés egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt, az olasz, a spanyol és a német hagymát jóval hatékonyabban tudják megtermelni. Fekete János szerint az olaszok élen járnak a hagymatermesztésben, a vízgazdálkodás, a termesztéstechnológia és a tárolás is professzionális szintre került az elmúlt években.
Míg itthon a magról vetett hagyma hektáronként 250–300 mázsás termést tud produkálni, az öntözött körülmények között termesztett olasz hagyma akár a hétszáz-nyolcszáz mázsás hozamot is elérheti. „A kulcsszó pedig vélhetően itt is az öntözés. Az idén ugyanis az aszály is súlyos veszteséget okozott, az ország déli részén egyes területeken az elvárható mennyiség felét elvitte a szárazság” – jelezte a szakember.
Az idei hagymatermésre ugyanakkor nem csak a hazai gazdák panaszkodnak. Az egész Európát sújtó aszály miatt számos helyen arról számolnak be a termelők, hogy nem megfelelő a hagyma növekedése, a nyári betakarítású, magról vetett hagyma mennyisége elmarad az előző években tapasztalttól.