Megigazgatta a redőnyét az idős asszonynak, majd 235 ezer forintot lopott tőle: vádat emeltek a férfi ellen

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy nyugdíjas nő megtakarított pénzét vitte el, miután hamis ürüggyel bejutott a lakásába  írja a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye.

A vádirat szerint március 16-án, az egyik megyebeli kistelepülésen, a vádlott bement az idős korú, alapbetegségei folytán nehezen közlekedő asszony házának az udvarára, akinek felajánlotta, hogy megigazítja az ablakain lévő redőnyöket. A sértett beleegyezése után a férfi valóban elkezdte az előszoba redőnyét igazgatni, hamarosan azonban azt állította, hogy annak megszereléséhez alkatrészeket kellene szereznie, amihez pénzre van szüksége.

A sértett ekkor az egyik szoba szekrényéből elővette ruháiba rejtett megtakarítását, hogy pénzt adjon a vádlottnak, aki oda őt kéretlenül követte. A készpénz rejtekhelyét kifigyelő férfi elterelte az idős asszony figyelmét, és 235 ezer forintot vett magához, majd sietve elhagyta a házat.

A vádlottat a járási ügyészség kifosztás bűntettének elkövetésével vádolja. Vádiratában az ügyészség 3 év börtönbüntetés kiszabására tett indítványt arra az esetre, ha a vádlott a bíróságon beismeri bűnösségét és lemond tárgyaláshoz fűződő jogáról. A vádemeléskor bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.