Az Országos Meteorológiai Szolgálat reggeli posztjában számolt be arról, hogy a közeledő hidegfront hatására kialakuló heves záporok, zivatarok miatt elsőfokú, azaz sárga riasztást adtak ki péntek éjfélig Csongrád-Csanád megyére.
Továbbá a keleti területeken felhalmozódó meleg levegő hőmérséklete egyes részeken akár a 40 fokot is elérheti, ez érinti Szegedet is. Ha ez megvalósul a napi melegrekord is megdőlhet, amelyet eddig 39,6 fokkal Fügöd vezet. Ezért aztán harmadfokú, azaz piros riasztást adtak ki hőség miatt megyénkre is.
Nyugat felől egyre több és vastagabb felhőtömb sodródik fölénk, és előbb a nyugati, majd a középső tájakon is egyre többfelé számíthatunk heves záporra, zivatarra, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Keletebbre ugyanakkor több napsütés valószínű, és kicsi a csapadék kialakulási esélye.
A délkeleti szelet nagyobb területen kísérhetik élénk, erős lökések. Zivatarok környezetében azonban viharos, erősen viharos szélrohamok is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 34 és 40 fok között valószínű, de elsősorban a Nyugat-Dunántúlon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetnek.
Forrás: OMSZ
Már levegőben a reggeli extra szegedi meteorológiai rádiószonda: a következő napok bizonytalansága miatt a szokásos éjféli és déli időpontok mellett reggel és este 6-kor is bocsájtanak fel rádiószondákat Budapestről és Szegedről – írja a Dél Alföld meteorológia nevű Facebook-oldal.
Ezáltal jobban feltérképezesére kerül a felettünk lévő légkör állapota. Ezen adatok az előrejelző modellek bemeneti adatait gazdagítják, több adat pedig pontosabb előrejelzéseket eredményezhet. Jelenleg Algyőnél 26 ezer méter magasan és -49 fokban száll.