„Kedves idióta!” – ezzel a felütéssel közölt a makói Pipipont nevű szendvicsező egy Facebook-bejegyzést, mely arról szól, hogy valaki konkrétan szétverte az üzletet.
A poszt szerint még vasárnap éjjel történt mindez, majdnem egy órán át tört-zúzott az illető a makói Pipi előtt. Ezen felül még be is akart törni oda a poszt szerint. Ennek eredményeképp a férfi szétrugdosta az ajtót, letörte az asztalt, megbontotta az ereszt, de feszegette a zárat is.
Azért azt hozzáteszik a tulajdonosok, hogy jót nevettek a videón, amely szerint kemény kalandban volt része az elkövetőnek. Mint megjegyzik, a mozdulataiból látszódott, hogy azt sem tudta, milyen rendezvényen van, teljesen kész volt a rongáló. Megjegyezték, hogy az esetet rögzítő térfigyelő elég régi, így kevésbé felismerhető az illető, de azt ígérték, hogy ennek ellenére meglesz a garázda.
„Értem én, hogy kemény a kábszi meg, hogy anyuci meg apuci testvérek, de megéri beülni pár évre azért, mert egy senkiházi tróger vagy és úgy voltál vele, bemész azért a pár megmaradt buciért. A Pipi csapata reggeltől estig azért dolgozik, hogy tisztességgel megéljen, erre idejössz és tönkreteszed a munkánkat! Megérdemled a sorsod!” – zárták a Facebook-posztot.
Bár a poszt alatt egy kommentben azt írja a bejegyzés készítője, hogy meglett az illető azóta, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szerint még keresik a férfit: ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást rongálás vétsége miatt. Az alábbi képet közölték róla:
Forrás: Pipipont Makó / Facebook