Menekült a rendőrök elől és egyiküket el is sodorta a lengyel embercsempész szombaton, letartóztatását indítványozták

Egy lengyel férfi menekülés közben sodort el autójával egy hivatalos személyt még szombaton. A bíróság mindenben egyetértett a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség letartóztatás elrendelésére irányuló indítványával.

Az ügyészség közleménye azt írja, hogy augusztus 6-án, szombat éjszaka, egy 29 éves lengyel férfi a magyarszerb határ közelében, Ásotthalom térségében autójával az 55-ös főúton haladt, amikor egy embercsempészet miatti ellenőrzés közelébe ért. A polgárőrök látták, amikor a lengyel honosságú autó hirtelen egy homokos dűlőútra kanyarodott, ezért követték a rendőrök értesítése mellett.

A külföldi férfi nagy sebességgel közlekedett az egy kocsinyom szélességű homokos úton, amikor a rendőrök szabályosan, lámpával történő jelzéssel meg akarták állítani. A lengyel férfi sebességét intenzíven növelve a rendőrök felé hajtott, akik az elütést csak úgy tudták elkerülni, hogy az út melletti fás-bokros területre ugrottak.

A rendőröknek sérülése nem keletkezett, ugyanakkor az intézkedésbe bekapcsolódó büntetés-végrehajtási főtörzsőrmestert a menekülő gépjármű bal hátsó nyitott ajtaja elsodorta. Az ütközés következtében a hivatalos személy nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó kartörést szenvedett.

A balesetet követően a férfi továbbra is kivonva magát a rendőri intézkedés alól továbbhajtott, azonban nem az útviszonyokhoz választott sebessége miatt későn vett észre egy elhagyottan parkoló, szerb honosságú személygépjárművet, amelynek nekiütközött. Mivel a jármű bal első kereke kitört, az elkövető gyalogosan menekült tovább, azonban a rendőrök rövid időn belül elfogták.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki a külföldi férfit, majd indítványozta letartóztatását. A Szegedi Járásbíróság mai végzésével a gyanúsított letartóztatását az ügyészség indítványával egyezően elrendelte, amely döntés ellen a gyanúsított – aki egyébként nem tett vallomást – és védője fellebbezéssel élt.