A MÁV szerint annyian tram-traineznek fizetősen is, mint tavasszal

A hódmezővásárhelyi önkormányzati lap, a Hódpress.hu kérdezte fel a vasúttársaságot, amelynek Kommunikációs Igazgatósága szerint sikeresen vizsgázott az augusztus 1-je óta bevezetett félórás, ütemes járatsűrítés.

A MÁV azt írta a lapnak, hogy a nyári szabadságolások ellenére is a tavaszi utasszámot hozza a vasútvillamos, valamint az utasok több száz bérletet vásároltak már. „A fedélzeti automaták beüzemeléséig kérjük az utasok türelmét és megértését, tájékoztatást fogunk adni, amint elérhetővé válik a jegyértékesítés ezen a felületen is” – közölték.

Augusztustól a vasútvillamos az addigi, órás ütemű menetrendhez képest kora reggeltől késő estig jelentősen sűrítve, félóránként közlekedik immáron. Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy a vasútvillamos novemberi indulásakor még arról volt szó, hogy az januártól már húszpercenként is képes lesz üzembiztosan közlekedni, amely ígéretet messze alulmúlta az év eleji sűrítés, amiről itt írtunk bővebben. De vissza a jelenbe: a továbbiakban is fennmarad a csütörtökről péntekre, péntekről szombatra és szombatról vasárnapra virradó éjszakákon a peremidőszaki órás követésű rendszer, így ezeken a napokon a tram-train járatok üzemszünet nélkül, folyamatosan közlekednek.

A bővített menetrendben az eddigi kínálathoz képest hétfőtől csütörtökig a jelenlegi, irányonként 26 vasútvillamos helyett 40-re, pénteki napokon a jelenlegi, irányonként 29 helyett 44-re, hétvégi és ünnepnapokon pedig a jelenlegi 24 helyett szintén irányonként 44-re növekedik az igénybe vehető vasútvillamos járatok száma, amivel jócskán emelkedik a szolgáltatás színvonala.