A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség ügyeletes ügyésze a hétvégén letartóztatását indítványozta annak a férfinak, akit a múlt csütörtökön értek tetten embercsempészésen a megyében.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított július 14-én, a reggeli órákban ismeretlen kilétű megbízója utasítására, olasz honosságú gépjárművével Szerbiába hajtott, ahol egy szállodában felvett két személyt, akik Olaszországba szerettek volna eljutni. A határ közelében felszólította őket, hogy rejtőzzenek el a csomagtartóban, majd ezután bejelentkezett a röszkei határátkelőhelyen Magyarország területére.
A szolgálatot teljesítő rendőr a jármű ellenőrzésekor a két – magukat indiai állampolgárnak valló, a Magyarországra belépés jogszabályi feltételeivel azonban nem rendelkező és személyazonosságukat hitet érdemlően igazolni sem tudó – határsértőt megtalálta.
Az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, társtettességben elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a gyanúsított letartóztatásának elrendelését a szökés-elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel indítványozta.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a hétvégén tartott ügyleti ülésén a terhelt letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően, egy hónap időtartamra elrendelte. Végzését a főügyészség tudomásul vette, míg a védelem fellebbezést jelentett be.