A szabadkai vonal átépítése miatt több vasúti átkelőt is lezárt korábban a kivitelező V-Híd Zrt. A Délmagyarországgal viszont azt közölte a Mészáros-közeli cég, hogy ezeket a héten fokozatosan újranyitják.
- A hétfői napon a röszkei József Attila utcai átjáró már el is készült, így ott újra lehet közlekedni.
- Kedden Szegeden a Kiserdő sori és a szentmihálytelki Harcos utcai átjáróban fejezik be a munkát,
- Szerdán az Új Élet utcainál végeznek a kivitelezéssel.
- Csütörtökön a szegedi Czibula Antal utcai, valamint a röszkei Dózsa György utcai és Dugonyi úti átjárók nyílnak meg újra.
- Pénteken befejezik a munkát Szegeden, a Gárdonyi utcai átjáróban és Röszke I. kerületében a földúton lévő átkelőben is.
- Szombaton a 71+24-es számú földúti átkelő válik majd járhatóvá.
A V-Híd Zrt. jelezte azt is, hogy az egyes átjárók útépítési munkái miatt újabb lezárásokra kell majd számítani, ezekről időben értesítik majd a megyében élőket.