A héten ismét találkozhat Lázár János és Márki-Zay Péter

A Promenad24 információi szerint a héten ismét találkozik Lázár János és Márki-Zay Péter. Legutóbb májusban találkoztak először, akkor ígéretet tettek arra, hogy ezt a jó szokásukat folytatni fogják.

Mint ismert, Lázár János, miután megnyerte a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókerületben a csatát Márki-Zay Péter ellen, aki egyben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje volt, hirtelen elkezdett békét hirdetni. Ennek egyik hozadéka volt, hogy munkamegbeszélést kezdeményezett a vásárhelyi polgármesterrel, aki elfogadta a meghívást.

Ez a tárgyalás zajlott zárt ajtók mögött május 3-án, kedden, amely után a két politikus sajtótájékoztatót hirdetett. Márki-Zay Péter ekkor elmondta, hogy három ügyet találtak Lázárral, amelyet tovább tudnak vinni, amelyek a Modern Városok Program részei:

  • Az ipari park fejlesztése.
  • A 117 kilométernyi kerékpárút és mezőgazdasági úthálózat projekt.
  • Az iskolák energetikai felújítása.

Márki-Zay elmondta, hogy ezek után rendszeresen fognak találkozni Lázár Jánossal, amely úgy tűnik, hogy tényleg megvalósul: a Promenad24 információi szerint ugyanis a héten ismét találkozik a két politikus.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Márki-Zay Péter és Lázár János a puskaporos hangulatnak vetne véget találkozójukkal, négy dologban egyeztek meg

Márki-Zay elmondta, hogy ezek után rendszeresen fognak találkozni Lázár Jánossal, akinek köszöni a kezdeményezést és jövőbeli támogatását, amely a választások utáni puskaporos hangulatot hivatott feloldani. Elmondta, hogy országos szinten is örülne hasonló megbeszéléseknek.