Hetek vannak hátra az idei Grasahu Fesztiválig

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Grasahu Fesztivált, aminek tavalyhoz hasonlóan 2022-ben is az Üllés melletti Pusztaszínház ad otthont július 7–10. között. A Szegedtől harminc kilométerre található összművészeti kisfesztivál busszal, autóval, de akár kerékpárral is könnyen megközelíthető, a szervezők szerint érdemes nekivágni a pusztának.

A Grasahu az életre kelt iskolai projektmunka, ami baráti összejövetelként indult, majd az évek során apránként nőtte – és növi – ki magát. Idénre mondhatjuk, megalapozta helyét a környék kissebb fesztiváljai között, ahol ennek megfelelően családias hangulatban tölthetünk el három napot a csodás Alföldön. A szervezők elsődleges célkitűzése volt, hogy a dél-alföldi régió feltörekvő előadóinak és művészeinek teret tudjanak biztosítani mindamellett, hogy az oda érkező közönséget megtáncoltassák, amihez azért pár ismertebb nevet is rendre meghívnak, mint amilyen idén a Hét Hat Club, Duckshell, hari_drama és a Hakumba zenekarok.

Nichefesztiválról lévén szó a Grasahu nem akar többnek látszani, mint ami – abban viszont mindig a lehető legjobbra törekszik. Szól mindazoknak, akik egy kicsit hátralépnének a nagyobb fesztiválok forgatagából, mindezt úgy, hogy közben új zenéket és előadókat fedeznek föl, és amikor megállnak két koncert között, régi és új barátokkal csevegnek az elbűvölő alföldi puszta közepén.

Fotó: Grasahu Fesztivál

Idei újítás, hogy a Pajta Nagyszínpad mellett lesz külön elektronikus kisszínpad is, amely a Pusztadöngölő nevet kapta, és ami késő estétől reggelig foglalkoztatja azokat, akik az addigi ska/folk/rap/indie/punk/soul/világzenéktől nem fáradtak ki eléggé. Akik pedig éjjel inkább kipihenik magukat, napközben kézműves foglalkozásokon, spirituális performanszon, irodalmi felolvasáson vehetnek részt – vagy csak megisznak egy fröccsöt a pajta hűsében, ahol a Freeszfe színművészetis diákjai is teret kapnak majd, hogy előadják két darabjukat.

A Grasahu igyekszik megőrizni családias légkörét folyamatos gyarapodása mellett, így a pajtában a koncertek után helyet kap majd közös jammelés dobkörrel, ahova bárki bekapcsolódhat akár zenélni, akár táncolni, az utolsó estén pedig népzenés táncházzal ünneplik meg, hogy immáron negyedszer hozták tető alá a szegedi vidék egyik legígéretesebb fesztiválját.

A háromnapos, július eleji eseményen a sátrazás – csak úgy mint a szabadság – korlátlan. A szervezők azt írják, hogy a jegyárakból befolyó összeget is jó célra fordítják majd: a következő évi fesztivál megrendezésére. A Grasahura már elindult az online jegyértékesítés, de a helyszínen is lesz lehetőség bérletet és napijegyet váltani.