Újra börtönben van Pénzes Henrietta gyilkosa, mert állítólag családját fenyegette meg életveszélyesen

Alig egy évet volt szabadlábon, miközben a Délmagyarország információi szerint újra börtönben ül Pénzes Henrietta gyilkosa. A „Muki” becenevű K. András a családját fenyegette meg életveszélyesen, ezért került újra rácsok mögé. A lap úgy tudja, hogy a rendőrök a szabadulása után is figyelték a férfit, és az utánkövetéskor derült ki, hogy zaklatja a rokonait. Hogy meddig marad a rácsok mögött, egyelőre nem tudni.

Mint ismeretes, 2006. július 19-én a 18 éves Henrietta és barátnője az esti busszal Makóra indultak. Míg barátnője hazautazott, ő a néhány hete megismert barátjával a városban maradt. Barátja hajnali négy óra körül egyik ismerősét, a 15 éves K. Andrást bízta meg azzal, hogy kísérje haza a lányt, míg ő horgászni megy. A lány és K. András kerékpárral mentek ki a Makó melletti dűlőútra, ahol a fiú megerőszakolta, majd egy fához kötözte Henriettát.

Ezek után visszament a városba, ahonnan a reggeli órákban robogóval tért vissza, majd benzinnel leöntötte és felgyújtotta áldozatát. Henrietta még el tudott szabadulni, majd makói hagymaszedők találtak rá a tetthelytől 1,5 kilométerre. Mentő is jött érte, ekkor még eszméleténél volt, ám később kómába esett, majd augusztus 10-én, a hajnali órákban elhunyt.

Első fokon a Csongrád Megyei Főügyészség, másodfokon a Fellebbviteli Főügyészség is a bűncselekmény elkövetésekor még csak 15 éves, makói K. Andrást vádolta meg a különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberöléssel. A fiatal gyilkost 2007 novemberében ítélték el jogerősen a Szegedi Ítélőtáblán. Az ítélőtábla a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki. A fiatal 15 évet kapott, ami egy évvel több, mint az első fokon eljáró, akkor még Csongrád Megyei Bíróság ítélete.

A fiú azért nem kaphatott nagyobb büntetést, mert az ítélethirdetéskor még nem töltötte be a 16. életévét.