Legalább 30 százalékkal drágább, de jó zöldségtermést vár idén a Délalföldi Kertészek Szövetkezete

Jó zöldségtermést vár idén a Délalföldi Kertészek Szövetkezete, de magasabb a termelési költségek miatt drágulni fognak a zöldségek mondta a társaság szerdai sajtóbeszélgetésén Budapesten Nagypéter Sándor elnök.

Tavaly az időjárás minden szempontból kedvezőtlenül alakult, idén viszont szerencséjük volt a termelőknek, így a belföldi termesztésű paprika- és paradicsomfélék már kora tavasszal megjelenhettek az áruházak kínálatában, a minőségük a legszigorúbb elvárásoknak is megfelel közölte a DélKerTÉSZ vezetője. Nehézséget jelent ugyanakkor szerinte a nyersanyagok, az energia, és főképp a munkaerő drágulása, mert erre sokkal inkább szükségük van a zöldségtermesztőknek, mint a szántóföldi növénytermesztőknek.

Az élőmunka akár a 30 százalékot is elérheti a termelési költségeken belül.

Az árak emelésére nemcsak belföldön, hanem a világon mindenütt szükség van, az viszont Magyarországnak kedvez, hogy a drága szállítás miatt a spanyol és észak-afrikai behozatal visszaszorult. Az itteni termelők ugyanakkor élhetnek az emelkedő zöldségfogyasztásból eredő exportlehetőségekkel. A DélKerTÉSZ a térség számos országában értékesít már, és nincs kizárva, hogy a távol-keleti országokba is eljuthatnának a magyar zöldségek tette hozzá Nagypéter Sándor.

Számításai szerint Európa-szerte egyre nagyobb lesz a kereslet a fehérjehelyettesítő növények iránt, ezért a zöldborsó és a csemegekukorica lehet a magyar gazdák számára az új fejlesztési irány. Ehhez viszont támogatásokra lesz szükség, mert a gabonafélék idén nagyon megdrágultak, a jó jövedelmezőség a zöldségféléket háttérbe szorítja. Az áram és a gáz drágulása miatt különösen indokolt kiaknázni azt az előnyt is, amit a geotermikus energia felhasználása jelenthet a belföldi gazdaságokban tette hozzá.

A DélKerTÉSZ mint az ország legnagyobb termelő és értékesítő szövetkezete csaknem félezer tagot egyesít Szentesen és térségében, de más megyékből is csatlakoztak már hozzá. Gyümölcsöt csekély arányban termesztenek, fő termékük a paprika, de számos más zöldségféle is szerepel a kínálatukban. 2002-es megalakulásuk óta számos elismerést nyertek el, idén pedig bejelentették az eddigi legnagyobb beruházásukat, egy körülbelül 10 ezer négyzetméteres logisztikai központ felépítését 2,7 milliárd forintból, amely a hűtő- és csomagolási kapacitásukat is jelentősen növeli.

A társaság tavaly 2,3 milliárd forintért értékesített külföldön, idén pedig már májusban elérték 1,3 milliárd forintot. Várakozásaik szerint az év végéig legalább 3 milliárd forint értékű exporteladásuk lehet. A teljes forgalom 13 milliárd forintról több mint 15,2 milliárd forintra nőtt az utóbbi 2 évben, idén 17 milliárd forint körüli árbevételre számítanak. A DélKerTÉSZ egy éve 25 ezer tonna, idén 28 ezer tonna friss terményre szerződött, paprikaféléket 108 hektáron, paradicsomféléket 34 hektáron termesztenek.

Termelőik több mint 90 százalékban üvegházas és fóliás termeléssel dolgoznak, eladásaikat túlnyomórészt a kiskereskedelmi értékesítésre alapozzák. Nagypéter Sándor hozzátette, hogy a belföldi kínálatban várhatóan novemberig lehet majd magyar paradicsomot kapni, a paprika egész évben kitarthat.