Csüllög Imre a 11 éves kislány elgázolásáról: A vásárhelyi kereszteződés forgalomtechnikai kialakítása több szempontból is szabálytalan

Korábban mi is megírtuk a TV2 Tények, illetve a Hódpress alapján, hogy egy 11 éves kislányt szállítottak kórházba Hódmezővásárhelyen, mert át akart hajtani a kijelölt gyalogátkelőhely melletti kerékpárúton, ahol elütötték. A vásárhelyi Hódpress is lehozta a hírt, mely alapján azt írtuk, hogy miközben az önkormányzat már lassan négy éve kihelyezte a figyelmeztető táblákat, a kerékpárosok gyakran nem tartják be a közlekedési szabályokat az átkelőhelyen.

Ennek apropóján Csüllög Imre, a Magyar Kerékpárosklub Szegedi Területi Szervezetétől azzal kereste meg többek között szerkesztőségünket is, hogy egyelőre a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, azonban a cikkek azt sugalmazzák, hogy a kislány hibázott, mert nem szállt le a kerékpárjáról. Csüllög a közlekedéssel, illetve kerékpározással kiemelten foglalkozó civil szervezet részéről néhány körülményre szerette volna felhívni a figyelmünket.

Mint levelében írta: azt, hogy a gyermek, vagy a gépjármű vezetője szabálytalan volt-e, nyilván a vizsgálat állapítja majd meg, azonban szerinte az már régóta látszik, hogy a kereszteződés forgalomtechnikai kialakítása több szempontból is szabálytalan, idézzük:

  1. A gyalogos-átkelőhely mellett a keresztező kerékpárutat kerékpáros átvezetéssel átvezetik, helyesen. Az átvezetésen azonban piros burkolatfestés van, amit az elsőbbséggel rendelkező kerékpáros átvezetésekhez ajánlanak. Az átvezetés szintbeli megemelése, a fölérendelt úton alkalmazott megállás helyét jelző (ugyan szaggatott) vonal is inkább egyenrangú kereszteződésre utal, vagy a gyalogos átkelőhely és a kerékpárút védett státuszára. A kerékpárúton a kereszteződés előtt nincs megállás helyét jelző vonal, és elsőbbségadásra utaló burkolati jel sincs!
  2. A Hajtva tilos, tolva szabályos tábla nem KRESZ-tábla, a rajta lévő információ nem felel meg a jogszabálynak, mivel nincs olyan előírás, mint amire a tábla utal. Kihelyezése ebben a kereszteződésben az átvezetett kerékpárút miatt különösen indokolatlan.
  3. Ha csak tolva lenne szabályos átkelni a kereszteződésen, akkor az elsőbbségadás kötelező táblát miért van kinn a kerékpárosoknak? Ez a tábla csak a járművezetőknek ad utasítást, a gyalogosoknak (így a kerékpárt toló gyalogosoknak) nem.
  4. A táblákat az úttól jobbra kell kihelyezni, erre kevés kivételt említ a KRESZ (pl. jelzőlámpák alá, vagy egyirányú utcáknál a baloldalon megismételt jelzések). Az elsőbbségadás kötelező táblát az kerékpárúttól jobbra kellett volna kihelyezni, azonban a sétálóutca, vagy a Lázár utca felől érkezők biciklizőknek balról van kihelyezve a tábla, ami szabálytalan, és az erről érkezőkre nézve hatálytalan. Sajnos bármennyire gondolják úgy sok helyen, hogy elég kihelyezni a bicikliseknek egy táblát valahová, ahol épp van egy oszlop, majd ha nem veszik észre, akkor a biciklisek szabálykövetésére panaszkodni, de ez nem így van. A rossz helyre kihelyezett táblákra nem lehet hivatkozni, a közútkezelők hibája miatt nem lehet a közlekedőket felelőssé tenni!
  5. A kerékpárút vége tábla itt szükségtelen, hiszen a kereszteződés után a kerékpáros létesítmény folytatódik. A kerékpárút vége tábla sem elsőbbségadást, sem a járműről való leszállást nem szabályoz!
  6. A jelen esetben annyira nem releváns, de Rapcsák András út és a Lázár utca sarkán több kerékpáros irány keresztezi egymást nagyon kis területen, a köztük lévő elsőbbségi viszonyokat semmi nem szabályozza, még burkolati jelek sincsenek. A párhuzamos úttesten viszont ott vannak a kanyarodósávok, irányjelző nyilak.

Csüllög Imre megjegyzi, hogy a fentiek alapján a csomópontban a kerékpárral érkezőknek csak a Deák Ferenc utca felől egyenesen érkező autózóknak, és a Lázár utcáról jobbról érkező autózóknak kell elsőbbséget adniuk. A Rapcsák András útról kanyarodókkal szemben, illetve a Lázár utcáról balról érkező autózókkal szemben a kerékpárosoknak elsőbbsége van.

Természetesen kerékpárosok járművükön ülve, azt hajtva kelhetnek át a kereszteződésen. A táblákkal szabályozott kereszteződésben nonszensz, hogy jobbkéz-szabályos helyzet alakuljon ki a rossz helyre kitett elsőbbségadás kötelező tábla miatt – írja Csüllög. Ez nem csak a kerékpározókat, de az autóvezetőket is megzavarhatja, a forgalmi rend nem ismerhető föl időben, ami törvénysértő – jegyzi meg. Hozzáteszi, hogy a Lázár utcán kihelyezett kerékpárral behajtani tilos tábla is törvénysértő, mert a kerékpárút használata kötelező, így a további tábla szükségtelen túltáblázás.

Levelében megemlíti, sajnos országos jelenség, hogy a kerékpáros közlekedést alárendelten kezelték évtizedeken át, a biciklizőket járdára vezették, noha az nem járműközlekedésre való. A közúttal való kereszteződések általában problematikusak a biciklizés elkülönítése miatt, és ilyenkor rendre konfliktusok alakulnak ki, amiket a közútkezelők, és sokszor sajnos a rendőrség szakmaiatlan hozzáállása is súlyosbít. Ez a kereszteződés is jó példa erre szerinte.

Hiába lenne KRESZ-oktatás az iskolákban (jó lenne pedig), ilyen kereszteződéseket nem lehet jól értelmezni közlekedés közben. A gyermekeket inkább védeni kellene, és bocsánatot kérni a baleset miatt hibáztatás helyett, főleg, ha a felelős, felnőtt illetékesek ennyi hibát ejtenek egyetlen helyszínen is. Itt, de máshol is a városban érdemes lenne fölülvizsgálni a forgalmi rendet, és előírásszerűen, önmagát magyarázóan, lehetőleg a kerékpáros, gyalogos közlekedést segítve és előnyben részesítve kialakítani azt.

Forrás: Google Maps