A helyi szavazók elmondása szerint itt „a megfelelő helyre behúzott szavazatért 5 adag húst adtak a disznóvágásból visszamaradt húsokból” nekik. A civil önkéntesek ezen a helyen nagy sütés-főzést és jövés-menést láttak, de nem engedték be őket arra hivatkozva, hogy „magáneseményről” van szó. Erről videót is készítettek a helyi aktivisták, mely fent látható. A hvg.hu is így járt: „Ezek a Márki-Zay emberei, hajtsátok el őket a p*ba!” – szólt az egyik férfi a lap munkatársainak annak idején, amikor a helyszínre mentek.
Az aktivisták az eset miatt rendőrt hívtak a helyszínre, hogy feljelentést tegyenek. Hiába mentek ki azonban a rendőrök, állítólag a szemtanúkat a helyi választási bizottsághoz irányították arra hivatkozva, hogy nem az ő hatáskörük intézkedni. A TASZ választási jogi szakértője szerint ez problémákat vet fel, hiszen a rendőröknek azonnali intézkedési kötelezettségük lett volna.
A jogász az ügyészséghez fordult, akik végül utasították a rendőrséget az eljárásra. Mészáros Milán ügyvéd, a TASZ munkatársa szerint eleve furcsa pont április 3-án disznót vágni, de gyanús onnantól lesz, hogy mindemellé még utaztatás és ételosztás is társul, és ezek között megállapítható a kapcsolat.