A munkálatok elvégzésének ideje alatt a forgalom nem állt meg, a kivitelezés ideiglenes forgalomterelés mellett, végig az ütemtervnek megfelelően haladt. Mivel a csomópont építési munkáit érintette a 430. számú főútról érkező nagy forgalom, így precíz, pontos tervezést és kivitelezést igényelt, hogy a fejlesztés megvalósulása mellett a közlekedés zavartalanul haladjon az érintett szakaszon.
A beruházás eredményeképpen egy négyágú körforgalom épült meg, valamint a hozzá tartozó közvilágítás kiépítése, egy közcélú elektromos hálózat kiváltása 162 méter hosszban, továbbá gázvezeték védelembe helyezése 24 méter hosszban. A munkák előrehaladásának köszönhetően, a vállalkozóval 2021 júliusában megkötött szerződés teljesítési határidejénél több mint egy hónappal korábban megindulhatott a közúti forgalom az új csomópontban.
A beruházás elsődleges célja a balesetek számának csökkentése és a hatékonyabb közlekedés biztosítása volt, melyet a körforgalom nagy mértékben segíteni fog.
Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere emondta, „2019-ben született kormányhatározat arról, hogy ez a beruházás bekerüljön a kiemelt közlekedésbiztonsági beruházások közé. Az építkezés 2021 októberében kezdődött el. Korábban, a fejlesztés előtt 500 baleset történt az érintett területen, melyből sajnos 2 halálos kimenetelű lett. A körforgalom által a közlekedés hatékonyabb és biztonságosabb lesz a helybéliek számára.”