Lázár: Legalább május végéig ingyenes marad a tram-train

Mindezt hétfő délután jelentette be a kormánybiztos. Lázár János a közösségi oldalán osztotta meg a hírt egy élő bejelentkezés formájában.

A tram-train beruházás kormánybiztosa a közösségi oldalán megjelenő videóban azzal érvelt, hogy miután a vasútvillamos kiválóan teljesít, továbbra is ingyenesen vehetik majd igénybe a közlekedők. Ez némileg ellentmondásos, mivel korábban az ingyenességnek az volt az indoka, hogy próbaüzem zajlik, tehát még nem klappol minden. Az mondjuk érdekes volt, hogy az ingyenesség első lejárati dátuma pont a választásokra esett, ez lett most meghosszabbítva.

Ez egyébként nem is gond, jobb az, ha kitolják a próbaidőt, minthogy elsiessék a dolgot, vagy túlságosan átpolitizálódna egy olyan közlekedési eszköz, amely alapvetően egy teljesen új rendszer Magyarországon, így nem lehetett előre látni, mikor lesz bejáratódva. Lázár János mintha erre rájött volna, ugyanis a korábbi, mondhatni felelőtlen, konkrét időponttal dolgozó ígéretei ellenére nem sűrítették jobban a járatokat, például március 15-én, habár az éjszakai szolgáltatás már elindult.

A tram-train kapcsán elég sok baleset és balszerencse is előfordult, ez is hátráltatta a dolgokat. Mindazonáltal a videóban Lázár arról beszél, hogy már most többen használják a vasútvillamost Vásárhely és Szeged között, mint a buszt, annak ellenére, hogy Márki-Zay Péter minden nap ellene kampányol – fogalmazott.

Lázár azt is mondta, a sikerre való tekintettel minimum május végéig kitolják a díjmentességet. A kormánybiztos hozzátette: a korábban felmerült hibákat is sikerült elhárítani.