Márki-Zay Péter Facebook-oldalán is közvetítette élőben a hódmezővásárhelyi rendkívüli sajtótájékoztatóját, amelyen bejelentette, hogy a mögötte található és még nyitva tartó ügyészségen feljelentést fog beadni azzal kapcsolatosan, hogy Orbán Viktor és a fideszes média valótlanságokat híresztel. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint két bűncselekmény gyanúja is felmerült; rémhírterjesztés és közösség elleni uszítás.
Márki-Zay emlékeztetett: a közösség elleni uszítás nagy nyilvánossága előtt, lakosság egyes csoportjai ellen elkövetett gyűlöletkeltésre alkalmas kijelentések közvetítése. Mint elmondta, a Fidesz nagyon sok olyan kijelentést tett – minimálbér megszüntetése, nyugdíjak elvétele, migránsok betelepítése –, amivel valótlanul rágalmazza az ellenzéket. Azonban az ellenzéki programban az ellenkezője szerepel.
Szerinte Orbán képtelen megvédeni az országot, ezt a Paks, Kecskemét és Debrecen felett nemrég átrepülő drón is bizonyítja, amire nem szálltak fel a Gripenek. Elmondta, hogy Orbán saját magát egyik napról a másikra meghazudtolja, miközben azt mondta, hogy a NATO nélkül is meg tudjuk védeni magunkat, másnap már ő is és a hadügyminiszter is azt mondta, hogy ez csak a NATO-val együtt fog menni.
Eközben az ő és az ellenzék szájába adnak, valamint kiforgatnak mondatokat. Töbek között azt, hogy a honvédség kötelékében nem is jelen lévő, sorköteles (Magyarországon jelenleg nincs ilyen), fiatal katonákat akar az ellenzék a háborúba küldeni, amely kimeríti a rémhírterjesztés fogalmát. Márki-Zay reméli, Orbán nyilvánosan kijelenti, hogy az ellenzék nem akar katonákat küldeni és a NATO-val való szövetséget hirdetik, így az egyetlen biztos védelmet kínálják az orosz agresszió ellen. Bízik abban is, az ügyészség gyorsan és hatékony fog eljárni.