A mezőőrök kaptak 170 milliót a kormánytól, egy hónap múlva kezdik meg munkájukat a határon

Egy hónap múlva kezdhetik meg a munkát az új mezei őrszolgálatok a magyar-szerb határon jelentette be Mórahalom polgármestere kedden a településen az MTI beszámolója alapján.

Nógrádi Zoltán a térség polgármestereivel és a rendvédelmi szervek helyi vezetőivel tartott közbiztonsági egyeztető fórumon azt mondta, a migráció komoly veszélyt jelent a települések közbiztonságára, a gazdálkodók munkájára, és rontja az ott élők szubjektív biztonságérzetét. Hozzátette, a térség települései, elsősorban azok, amelyek közigazgatási határa egyben államhatár is, a kormány segítségét kérték a polgárőrségek megerősítése, valamint a mezőőrszolgálatok kapacitásának és finanszírozásának bővítése érdekében, mert úgy tűnik, a migrációs nyomás állandó feladatot fog jelenteni.

A kormány döntött arról, hogy Mórahalom, Röszke, Zákányszék, Ruzsa, Öttömös, Kelebia, Tompa, Bácsalmás, Ásotthalom és Domaszék mezei őrszolgálatának megalakítására, illetve működtetésére 170 millió forint forrást biztosít

közölte Mórahalom polgármestere. A mezőőrök feladata a határ menti térségben gazdálkodók vagyonvédelme, terményeik és termelőeszközeik biztonságának garantálása. A szolgálatok egy hónap múlva kezdik meg munkájukat, a megerősített polgárőrszervezetekkel irányított, szervezett járőrszolgálatot látnak el, segítve ezzel a rendőrség munkáját mondta a polgármester.

Révész Szabolcs, a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője közölte: a déli határszakaszon a tavalyi sokszorosára emelkedett a feltartóztatott migránsok és a megakadályozott határsértések száma. Rendkívül erős az embercsempész tevékenység is, ezért nemcsak közvetlenül a határ menti, hanem a mélységi településeken is találkozhatnak az ott élők határsértőkkel és embercsempészekkel. Az alezredes hangsúlyozta, a rendőrség erőn felül teljesít. A Készenléti Rendőrség és más megyei rendőr-főkapitányságok is megerősítik a határvédelemben részt vevő állományt. A rendőrök munkáját segíti a honvédség, a katasztrófavédelem és a polgárőrség is.

A szerb-magyar határszakaszon szolgálatot teljesítenek török és osztrák vendégtisztek, vasárnaptól pedig a cseh rendőrök is újra megkezdték a munkát itt.

Kiemelte, az erősödő migrációs nyomás igényli a még szorosabb összefogást. A polgárőrséggel együttműködve megkezdődött a megerősített szolgálat szervezése ezen a határszakaszon. A közeljövőben a polgárőrség határvédelmi tagozatának segítségével az eddiginél is több polgárőr érkezik a magyar-szerb határra - tudatta Révész Szabolcs.

Mihálffy Béla szegedi önkormányzati képviselő, a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje hangsúlyozta, a kormány bizonyította, odafigyel az ott élő emberekre, minden támogatást megad, hogy biztonságban érezzék magukat. Arról is írtunk korábban, hogy Toroczkaiék mezőőrsége túl messzire mehetett, ezért a rendőrség vizsgálja a tevékenységüket, miközben az állami támogatás megjött:

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Toroczkaiék mezőőrségét vizsgálja a rendőrség, miközben épp 25 millió forintot kaptak a kormánytól

Több mint 170 millió forintot ad a kormány kilenc déli határ menti településnek a mezei őrszolgálat fejlesztésére. Ebből a második legnagyobb összeg, 25 millió forint jut Ásotthalomnak, ahol a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László a polgármester. A legnagyobb támogatást, 75 millió forintot Mórahalom kapta. Közel 13 millió forint jutott Öttömösnek is, ahol Orbán Viktor nemrég disznóvágáson járt.