A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a román férfinak, akik szombat délután okozott súlyos sérüléseket a sértettnek – írja a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye.
A megalapozott gyanú szerint a férfi január 29-én délután, Hódmezővásárhelyen, az albérletének szobájában többször ököllel fejen és felsőtesten ütötte a nőt. A sértettet röviddel ezt követően félmeztelenül, magatehetetlen állapotban, a fagypontot néhány fokkal meghaladó hidegben találták meg egy a házhoz közeli vízelvezető árokban a járókelők, akik a mentőket értesítették.
A sértett az elsődleges adatok szerint súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, továbbra is kórházi kezelésre szorul.
Az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére. Az ügyészi indítvány a tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon, telekommunikációs eszközzel megtartott ülésén hoz döntést.
A rendőrök két órán belül azonosították azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott egy nőt Hódmezővásárhelyen.