A kormány megbízta a belügyminisztert, hogy „a szentesi köznevelési intézmények tanulóinak sporttevékenységéhez” mérje fel az év végén leégett szentesi sportcsarnokban keletkezett kárt, és gondoskodjon a „tűzkárral érintett funkcióit ideiglenesen pótló építmény felállításáról” – vette észre a hvg.hu. Ennek költségéről javaslatot kell készíteni a kormánynak, „határidő: azonnal” jeligével. Az emberi erőforrások miniszterének pedig a kárfelmérés után 30 napon belül be kell számolni a kabinetnek arról, hogy az épület helyreállítható-e, ha igen, akkor ehhez mit kell tenni és az mibe kerül.
Arról korábban mi is beszámoltunk, kigyulladt a szentesi sportcsarnok tavaly december végén. A Dr. Papp László Városi Sportcsarnok első szintje égett 150 négyzetméteren, de a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is. A Jövendő utcában a szentesi, a csongrádi, a kunszentmártoni, a szarvasi, a kiskunfélegyházi és a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdöttek a lángokkal. A híradások arról szóltak, hogy megfékezték a lángokat.
A tető azonban újra és újra lángra kapott, mert az azt borító napelemeket nem tudták eltávolítani.
A város polgármestere felfoghatatlan csapásnak nevezte a tűzvészt. Mint kiderült, a sportcsarnok biztosítása a keletkezett kárt valószínűleg nem fogja fedezni. Az RTL Híradó tudósítása szerint a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a létesítmény biztosítása nem éri el a 200 millió forintot, vagyis a biztosító maximum ennyit fizet, miközben az anyagi kár több milliárd forintos is lehet.
A Szentesen született Farkas Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese is tragédiának nevezte a sportcsarnok leégését. A szerdai sajtótájékoztatón közölte: megkereste a Miniszterelnökséget, és azt a választ kapta, hogy a kormány segítséget nyújt a sportcsarnok újjáépítéséhez. Szentes városa közadakozást is indított a szükséges pénz előteremtéséhez, ehhez Farkas Sándor egymillió forintot ajánlott fel.