A Mi Hazánk szerint karabélyos migránsok másztak kerítést Ásotthalomnál, a rendőrségen nem hallottak ilyenről

Múlt hét csütörtök óta kering az interneten az a mi hazánkos videó, amin határkerítésen átmászó, fegyveres migránsokat láthat a néző. Az arab feliratokkal ellátott felvételen többen másznak át létrával egy állítólag Ásotthalomnál lévő kerítésszakaszon, egyikük pedig egy félautomata karabélyt is magával hozott. A rendőrség nem tud ilyen esetről, amely fejleményt pedig Toroczkai Lászlóék nem kommentálták.

Toroczkai drámai felütéssel kezdi a mindeddig 156 ezer alkalommal megtekintett videót, ugyanis elmondása szerint éppen egy elnökségi ülést kellett félbeszakítaniuk ahhoz, hogy a szóban forgó felvételről szót adhassanak. „Felfegyverzett migránsok jelentek meg, gyakorlatilag ostromállapot van hetek óta a magyar–szerb határon az ásotthalmi határszakaszon” – jelentette a pártelnök, aki egyben Ásotthalom polgármestere is 2013 óta.

Azzal folytatja, hogy az ő tapasztalataik szerint éjszakánként erőszakkal támadják meg a migránsok a rendőröket és a Mi Hazánk-féle mezőőröket is, akik „folyamatos kőzápor” alatt végzik munkájukat. Szerinte azért nincs erről közbeszéd, mert a Fidesz szándékosan eltitkolja mindezt a választások előtt, mert a kampányban nem mutatna jól a tény, hogy nem tudják megvédeni az ország határait.

Ez persze nemigen vall a Fidesz taktikájára; a kormánypárttól inkább azt várná az ember, hogy riogasson egy ilyen esettel, és odategye az ellenzék lebontaná a kerítést–narratíva mellé. A lehetséges logikai bukfenc után azonban már mutatják is a felvételt, amiről Toroczkai szó szerint a következőket mondja: „a felvételt, amelyet két nappal ezelőtt találtunk, és amely felvételt azóta már a világhálóra is föltöltötték a valószínűleg iraki, arab migránsok. Ezen a videón látható, hogy mi történik a magyar–szerb határon”.

A jelenet Toroczkaiék videójában 0:58-tól látható:

Az álló beállítású, minden bizonnyal telefonnal rögzített videón pontosan az látható, hogy egy fém létrán egy kerítésen másznak át közel-keleti származású, fekete ruhába öltözött személyek, és egyiküknél egy famarkolatú fegyver – Toroczkai szakemberei szerint egy SKS félautomata karabély – található. A pártelnök szerint bár régi, de nem lebecsülendő eszközről van szó, mert ezzel is „jó messziről le lehet lőni bárkit”.

A videó további részében Toroczkai azt állítja, hogy a rendőrségen belül van egy belső utasítás, amely szerint ha fegyveres migránsok jönnek, akkor őket be kell engedni az ország területére, és csak később kell őket elfogni.

A videó megjelenése kapcsán megkerestük a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságet, hogy ők mit tudnak, valódi felvételről van-e szó, és 2015 óra hányszor fordult elő, hogy fegyverrel felszerelkezett migránsokkal találkoztak a határon vagy már Magyarország területén. Azt válaszolták, hogy

a rendőrségnek nincs tudomása arról, hogy illegális migánsok fegyverrel léptek volna be az országba.

Mint írták, ha a feltartóztatás során fegyvert találnának kollégáik egy határsértőnél, akkor ellene eljárás indulna. Arról sincs információjuk, hogy a mi hazánkos videóban lévő felvétel pontosan hol és mikor készült.

„Természetesen a rendőrség a tudomására jutó közrenddel és közbiztonsággal kapcsolatos információkat komolyan veszi és a szükséges intézkedéseket megteszi” – nyomatékosították.

Kerestük Toroczkai Lászlót is kedden délután levélben, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak. Amint érkezik válasz, arról beszámolunk.