15 megyei polgármester akadt ki Márki-Zay Péter szerintük megosztó politikáján, elhatárolódnak tőle

A 444.hu vette észre, hogy a jelenleg Lázár Jánoshoz tartozó hódmezővásárhelyi választókörzetben 19-ből 15 település polgármestere elhatárolódott Márki-Zay Pétertől, mondván a „megosztó politikát ne hurcolja be”. Azért történt mindez, mert a vásárhelyi polgármester a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókörzetben indul Lázár ellen, miközben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is egyben.

A közös nyilatkozathoz Ambrózfalva, Csanádalberti, Apátfalva, Földeák, Királyhegyes, Kövegy, Makó, Nagyér, Óföldeák, Székkutas, Kiszombor, Magyarcsanád, Maroslele, Nagylak és Pitvaros vezetői csatlakoztak.

A nyilatkozatot a MakóHíradó szerint Farkas János, Magyarcsanád fideszes polgármestere kezdeményezte. Ebben olyanok vannak, miszerint veszély az, hogy a választókörzet „az országos kampány frontjává válik, ahogy az Ön által vezetett Hódmezővásárhely esetében történt”. A nyilatkozatot bejelentő sajtótájékoztatón Farkas János azt mondta: „Településeink a kormánynak köszönhetően fejlődnek, gyarapodnak, nincs szükségünk kioktatásra, lenézésre, legfőképpen szánalomra.”

„Polgármesterként azt valljuk: nem az a dolgunk, hogy a budapesti konfliktusokat a településre hozzuk, hanem az, hogy az itt élők érdekeit érvényesítsük Budapesten és mindazokon a fórumokon, ahol az életünket meghatározó döntések születnek. Nem beszélve arról, hogy települési vezetőként döntéseinket a lakosság felé párthovatartozás nélkül hozzuk meg”  írták.

A Márki-Zay által vezetett Hódmezővásárhelyen úgy látják, hogy ott vegetálás és polgárháborús hangulat jellemzi a várost.

Mindezekre hivatkozva azt is közölték ,hogy nem vesznek részt Márki-Zay hozzájuk tervezett kampányeseményein. Ugyanakkor biztosították arról, hogy akárki is lesz az országgyűlési képviselő, gyakorlatias, értéksemleges és hatékony együttműködésre törekednek vele.