A Blikk számolt be arról, hogy a Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester azt állítja: két kollégája megerőszakolta őt. Az őrmester el is mesélte a történetét, Szegeden minősített szexuális erőszak bűntette miatt rendeltek el nyomozást.
Az őrmester kollégái tudomására hozták azt, hogy az egyik határon töltött szolgálat alatt két társa elkábította, majd kihasználva öntudatlan állapotát megerőszakolta, elvéve így a szüzességét is.
„Az egészből csak arra emlékszem, hogy miután letelt a szolgálat, megvacsoráztunk, majd nekem kicsit fájt a fejem, úgyhogy elmentem aludni a panzióban, ahol elszállásoltak minket. Egyébként sem vagyok nagy társasági ember, nem járok bulizni, nem iszom alkoholt, amit a többiek is tudtak. Reggel még rosszabbul voltam, fájt a fejem, görcsölt a hasam. A határról visszafelé tartó úton el is ájultam. Arra tértem magamhoz, hogy egy parkolóban vagyunk, az ablak le van húzva, én meg vérzem” – idézte az emlékeit a Blikknek.
„Jött a következő szolgálat, majd az utána következő. Az egyik nap a laktanyaőrzés volt a feladatom, és a pihenőm közben felhívott az egyik volt kollégám. Közölte, hogy már nem bírja tovább, és tudnom kell, hogy egy videó kering rólam, amin az látszik, hogy két kollégám, egy törzsőrmester és egy főtörzsőrmester megerőszakol. Ezt nem akartam elhinni, de aztán a felvételt is elküldték nekem.”
A nő szerint az egyik erőszaktevő beismerte és meg is indokolta tettét.
A kollégája megfenyegette őt, hogy ne beszéljen a történtekről, de ő jelentést írt a parancsnokának, amiben a megerőszakolásáról, a videóról és a fenyegetésről is beszámolt. „Azt mondták, hazudok, kitaláltam az egészet, aztán el akartak vitetni a pszichológiára az éjszaka közepén, hogy bolondnak nyilvánítsanak. Üvöltve tiltakoztam, amit hallott az édesanyám a kihangosított telefonomon.”
Ezután a rendőrnőt szabadságra küldték, majd közölték vele, hogy telefonon értesítik a fejleményekről. „Ennek ellenére december 10-ére berendeltek szolgálatra, holott én megmondtam, nem tudok azokkal az emberekkel együtt dolgozni és félek is tőlük. Erre azt a választ kaptam, hogy ha nem veszem fel a szolgálatot, katonai bűncselekményt követek el.”
Úgy érzi, a laktanyában mindenki rajta röhög.
„Szerettem a munkámat, de annyira kikészültem, hogy nem akarom felvenni többet az egyenruhát. Elkábítottak és megerőszakoltak a kollégáim, ezt le is videózták... ezek után mi tartana itt?” Zsiga Katalin az ügyészségen is feljelentést tett, ahol elmondták, az ügyet áttették az elkövetés helye szerint illetékes szervhez, vagyis a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségre.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére közölte: a Központi Nyomozó Főügyészség közölte: az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást. (via Blikk)