A rendőrök elfogtak egy török embercsempészt, aki 22 migránsnak nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében – írja a Police.hu.
A Készenléti Rendőrség járőrei december 3-án 6 órakor az 55-ös számú főúton, Ásotthalom külterületén ellenőriztek egy lengyel honosságú Mercedes Vito típusú kisbuszt és annak török sofőrjét. A gépjármű átvizsgálása során az egyenruhások az utastárben 22 férfit találtak, akik afgán, török és indiai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a török sofőrt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult ellene eljárás. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság