A 2017-es utasforgalom 69 százalékát produkálta idén szeptemberben a Szeged–Békéscsaba vasútvonal, amit a vasútvillamos-projekt miatt zártak le és újítottak fel részben.
A Hódpress cikke szerint meglátszik a forgalmi adatokon, hogy három évre nélkülözni kellett a Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasutat, ugyanis idén szeptemberben 47 545 utas volt, míg 2017 megegyező időszakában 69 090. Az adatokat az Átlátszó újságírója igényelte a MÁV-tól.
Ez 31%-os visszaesést jelent,
ami azért is érdekes, mert a vonalat már februárban visszaadták az embereknek, azaz volt idejük visszatérni.
Más tendencia mutatkozi ha azt nézzük, Hódmezővásárhely és Szeged között hogyan alakulnak a számok: itt 2021 márciusában 22 ezren váltottak jegyet (vagy utaztak bérlettel), májusban 36 ezren, augusztusban pedig több mint 42 ezer fő.
Csongrád-Csanád megye két legnagyobb városa között várhatóan jócskán megcsappan majd a vasúti forgalom a tram-train november végi indulásával (persze kérdés, hogy a tram-traint vasútnak vesszük-e vagy külön nézzük), és azt sem látni, miért jönnének vissza a vonalra a messzebbről, akár Békés megyéből utazók, hiszen jellemzőn Pest megyéről levedlett személykocsik vagy Bz-k járnak rajta, ami lássuk be, neméppen vonzó.