„Ez az alkotás fogadja mostantól az Erzsébet-házba érkezőket, hogy hirdesse, itt az angyali természet és gondoskodás van otthon” – olvasható az Angyalsóhaj Alapítvány honlapján.
Az itteni bejegyzés szerint „egy fából készült angyal szobor készült az Erzsébet házi, nyári táborban, ahol a fafaragás iránt érdeklődő gyermekekkel foglalkozott egy héten át az alkotó, Bede Dánijel. A közös munkát otthonában tökéletesítette. A felületkezelt, szépen kidolgozott szobor most került vissza az épületbe, miután elnyerte végleges formáját.” Mint azt a Makói Csípős írja,
az alapítvány alapítója Farkas László, a makói polgármester, Farkas Éva Erzsébet férje.
A cikk bár tárgyilagos, a kommentelőknek is feltűnt a szobor hasonlósága a férfi nemi szervvel:
Erre a készítő, Bede Danijel a Magyar Narancsnak úgy reagált: „Nem lenne ennyi rossz szándékú megjegyzés, ha nem a polgármesterről lenne szó.” Az alkotó elmondta, látta a véleményeket a közösségi oldalon, a lapnak annyit elárult, hogy nagyon el is keseredett a kommenteket olvasva; úgy érzi, eszközzé vált a szobor egy politikai csatározásban, és
emiatt jó néhány emberrel meg is szakította a kapcsolatot, köztük Mucsi Tamás képviselőt is kitette az ismerősei közül.
A makói Mucsi – aki a DK színeiben egyéni képviselőjelöltként indult Márki-Zay Péter ellen a vásárhelyi körzetben – ugyanis szintén megosztotta a posztot közösségi oldalán. Mint írja: „Farkas Éva faszobrot kapott ajándékba ” A kommentelők itt is csak a nyilvánvalót tudták észrevenni:
A DK-s képviselő a Magyar Narancs kérdésére azt írta, hogy ha már a posztját 18 ezren megnézték, kétszáznál többen hozzászóltak, és a legtöbben ugyanarra asszociálnak, akkor két dologra gondolhat az ember. Vagy a művész szánta politikai fricskának, az érintettek meg óvatlanul belesétáltak a csapdájába, vagy szerencsétlenül sikerült művészi alkotásról van szó.
„Utóbbi esetben a művésznek mihamarabb tisztáznia kellett volna a helyzetet, mielőtt a rossz asszociációk eluralkodnak a kommentelőkön. A művész azonban ez idáig nem adott magyarázatot, iránymutatást az alkotásához. Ez joggal támasztja alá a tömegek azon gondolatát, hogy asszociációjuk helyes. Hiszen a művészvilágtól nem áll távol az ilyen fajta művészi önkifejezésbe rejtett fricska” – mondta.
A fotón így néz ki az angyal, amelyet az Angyalsóhaj Alapítványnak ajándékoztak, miközben egyedül a makói polgármester, Farkas Éva Erzsébet arcáról rí le a felismerés, ahogy arra gondolhat, ennek milyen visszhangja lesz, ha kikerül a nyilvánosság elé:
Fotó: Angyalsóhaj Alapítvány