Interjút készített a Fidesz-közeli makohirado.hu a DK-s Mucsi Tamással, aki elvesztette az első fordulót az előválasztáson Márki-Zay Péterrel szemben. Nyilván a fideszes sajtó – jelen időket leszámítva – nincs jó kapcsolatban a DK-val, de ha össze lehet fogni Márki-Zayyal szemben, akkkor máris összejöhet egy olyan interjú, mint esetünkben.
Az interjú azzal az állítással kezdődik, hogy Mucsi aggódik a kirohanásairól ismert Márki-Zay egészségi állapota miatt, aki szerinte egyébként maga is tudja, hogy állandóan hazudik, csak fontosabb neki, hogy benne legyen a hírekben.
Ritkán szoktuk már a kérdéseket is idézni, amikor interjúkat szemlézünk, de:
„Emlékeim szerint még nem volt alkalmam interjút készíteni gyakorló hazaárulóval, úgyhogy először is arra lennék kíváncsi, hogy milyen érzés az ellenzéken belülről lehazaárulózottnak lenni? Márki-Zay Péter nemrég közvetve arra utalt, hogy aki Dobrev Klára mögé áll, és nem őt támogatja, az elárulja a hazáját.”
A válasz erre az volt, hogy amennyiben a Fidesz hazaárulózza vagy „sorosbérencezi” le, azt nem különösebben veszi fel Mucsi, mert ez csak egy mozgósító retorika. Viszont ha ez az ellenzéki térfélről, egy állítólagos szövetségesétől hangzik el ilyen, kezd azon gondolkodni, hogy nem-e egy kakukkfióka van a fészekben? Nem-e a Fidesz beépített emberével beszél éppen?
Mucsi elmondja az interjú során, hogy őt mélységesen elszomorítják Márki-Zay kijelentései, és szerinte ezt a retorikát a Fidesztől tanulta el a vásárhelyi polgármester. „Úgy hazudik, mint a vízfolyás, ráadásul pontosan tudja, hogy ki fog derülni a hazugság, de csak a választások után. Ebből akar előnyt kovácsolni, hogy róla szólnak a hírek, az ő hazugságaival van tele a média, úgy van vele, ha sokat hajtogatja, akkor majd a választók ezt elhiszik. Én viszont erre annyit tudok mondani, hogy aki hazudik, az lop is” – fejtegette Mucsi.
Erre azonnal jött válaszul egy ide kapcsolódó, fontos kérdés:
„Na jó, de ezzel a hazudozással bejutott a második körbe, és önt is legyőzte. Miért nem használta ön is ezt a taktikát? Utólag belegondolva nem lett volna jobb?”
Mucsi szerint ő tartotta magát az előzőleg aláírt előválasztási kódexhez, meg egyébként is, kampánystábjában már minden nap úgy zárul, hogy megnézik, mit hazudott aznap Márki-Zay.
Az interjú további részében végigmennek néhány specifikus Márki-Zay-hazugságon, aztán arról van szó, hogy még Karácsony Gergely és Jakab Péter is jobb lenne egy koalíciós kormányzás élére.
Illetve szóba kerül még Dobrev jelöltsége és a háttérben húzódó Gyurcsány-szál, azaz hogy mégicsak házasok és hogy hogyan lehet biztosítani, hogy nem Gyurcsány irányítja majd Dobrevet. A válasz pedig: Dobrev képzett, és emiatt "találták őt házon belül".
Mucsi Tamás a Partizán által szervezett vitán
Fotó: Partizán / YouTube