A Telex írt egy terjedelmes cikket arról, hogy múlt kedden rágalmazás és becsületsértés miatt fogházba kellett vonulnia Marton Kristóf szegedi bloggernek. Mint írják, még rágalmazási ügyekre szakosodott jogászok sem emlékeznek arra, hogy korábban bárki letöltendőt kapott volna rágalmazás és becsületsértés miatt hazánkban.
Marton Kristófot júniusban ítélték el, a Kecskeméti Törvényszék adott neki tíz hónap letöltendő szabadságvesztést (kedvezménnyel hat és fél hónap). A büntetését Kiskunhalason kell letöltenie, ez október 6-án kezdődött meg, amit a Blikken az egyik, Pegasus kémszoftverrel megfigyelt újságíró, Csikász Brigitta tudósított. Mindezt a büntetést azért kapta, mert az érintettek rendőri vezetők voltak, akiket
“seggnyalónak”, “alkoholistának”, “gnómnak”, “bologató kutyának”, “bűnügyi főfasznak” nevezett.
Ezeket egy Turpis Causa nevű Facebook-oldalon írta, a bíróság szerint belegázolt három rendőr, köztük a Csongrád-Csanád megyei parancsnok becsületébe, valamint őket bűncselekmények eltusolásával vádolja, a rendőrséget bűnszervezetnek állította be. Ezen kívül volt olyan rendőri vezetőt, akiről azt állította, hogy az állítólagos szeretőjének egyengette a karrierjét, valamint a szolgálati gépkocsit magáncélra használta.
A legérdekesebb része a történetnek talán az, hogy Marton nem ismerte el mindezt, a Blikknek azt mondta, hogy a lefoglalt számítógépein sem talált az igazságügyi szakértő a bűntettel összefüggésbe hozható adatot, ennek ellenére a bíróság bizonyítottnak látta a szerepét, mert a Facebook-oldalon több bejegyzés az általa a rendőrségre korábban küldött beadványával foglalkozott, és a Nemzeti Nyomozó Iroda is őt gyanúsította meg nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazással.
Az ügyet személyi összeférhetetlenség miatt tárgyalták Kecskeméten, mivel megyei rendőri vezetők voltak a sértettek, azonban Marton szerint az ottani bírónő a rendőri vezető tanítványa volt az egyetemen. Súlyosbító körülmény volt, hogy a becsületsértést köztiszteletben álló, magas rangú rendőri vezetők ellen követte el. Tóth Balázs ügyvéd, a Magyar Helsinki Bizottság szakértője a Blikknek azt mondta: „Személy szerint nem is emlékszem arra, hogy valakit becsületsértésért vagy rágalmazásért jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Hozzáteszem, tizenkét évig börtönökben voltam megfigyelő, és nagyjából sok ezer rabbal találkoztam, de köztük sem volt olyan, aki ilyen bűncselekmények miatt ült” – fogalmazott.
Volt azonban egy másik ügy is ekkoriban, az a Pesti Központi Kerületi Bíróságon zajlott, Hadházy Ákos indította el (magánvádas indítvány). Őt a kormányközeli propagandasajtó találta be mindenfélével, 2018-ban hónapokig tele voltak azzal, hogy a képviselő kegyetlen módon bánt idős, beteg szomszédjával, akinek elzárta a vizét, szándékosan elárasztotta a lakását, és ki akarta semmizni, majd
azt sugallták, hogy lényegében az idős férfi halála is a képviselő lelkén szárad.
Ez esetben a fő forrás Hadházy volt szomszédjának a lánya volt a Telex szerint, akit megszólaltattak, de a bíróság előtt is bevallotta, hogy a vádjai nem feleltek meg a valóságnak. Hadházy szerint a rágalmazó azzal magyarázta tettét, hogy a propaganda újságírói zaklatták, „nem hagyták békén”.
Így aztán a képviselő híreszteléssel elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt tett ismeretlen tettes elleni feljelentést, a bíróság pedig nyomozást rendelt el. Hadházy a cikkeket író újságírók felelősségre vonását is kérte, de végül nem kapott válasz arra a bíróság, hogy a cikkeket ki írta, a rendőrség viszont
a nyomozás során nem tudta megállapítani, hogy kik a kormányközeli lapokban megjelent névtelen cikkek szerzői.
A Telex nem hagyta annyiban, megkérdezték a rendőrséget és a bíróságot az ügyről. mint megtudták Szabó Józseftől, a Fővárosi Törvényszék szóvivőjétől, az egyik beperelt lap „azt a választ adta a rendőrségnek, hogy a cikket többen írták, és a szerkesztőségi rendszerük ilyen esetben nem alkalmas arra, hogy a cikk szerzőit beazonosítsák. A másik kiadó pedig egyáltalán nem válaszolt a rendőrségnek”.
Bár a Fővárosi Törvényszék kétszer is meghosszabbította a nyomozási határidőt, hogy hosszabb idő alatt talán sikerül a cikk íróit beazonosítani, az eljárást 2020 elején végül azzal zárták le, hogy „a tettesek kilétét nem sikerült megállapítani”. A Telex információ szerint a rendőrség még csak rendbírságot sem szabott ki annak a kiadónak, amelyik egyáltalán nem reagált a megkeresésükre.