Jelenleg öt egyetemi kart – a bölcsészettudományi, a természettudományi, a jogi, a műszaki és a művészeti kart – tartanak blokád alatt Újvidéken a november elsején történt tragédia miatt tüntető diákok, írja az SZMSZ.
Egyedül az orvosi kar nincs blokád alatt, ám ennek hallgatói is azt írták nyílt levelükben, hogy „nem fordíthatnak hátat, amikor az utcán megverik őket, amikor minden szabad gondolatukért fenyegetést kapnak, amikor elzárják előlük a jövő kapuit, és most még a vasútállomásokat is lerombolják”.
A hallgatók azt követelik, hogy a vasútállomás rekonstrukciójára vonatkozó, jelenleg titkosított dokumentáció egészét nyilvánosságra hozzák, és a tragédia minden felelősét büntetőjogi és politikai felelősségre vonják.
Az akció országossá vált, a szabadkai Közgazdasági Kar hallgatóinak is csatlakozásával már több mint 30 szerbiai egyetemi kar vesz részt benne.
Az Újvidéki Egyetem rektori hivatalának épülete
Forrás: Wikipédia
Miután az eredetileg november 23-ra tervezett indulást a tragikus újvidéki baleset miatt december 8-ra halasztották, sokan reménykedtek, hogy végre elérhetővé válik a 41 perces menetidőt ígérő gyorsvonat Szabadka és Újvidék között. Aleksandar Vučić szerb államfő még novemberben említette a december 8-i dátumot, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az átadás „pompa nélkül” zajlik majd.
A gyorsvasút végül vasárnap egyáltalán nem indult el, hétfőn pedig a projekt mögött álló China Railway International Corporation közleményben tisztázta, hogy nem tesz eleget a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra követelésének, mivel a szerződés szerint nem feladata az újvidéki pályaudvar statikai stabilitásának ellenőrzése.
A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra információs vonalán korábban megerősítették, hogy 8-án egyetlen vonat indul Újvidékre Szabadkáról, ám ez a regionális járat, és csak délután három órakor közlekedik. Hivatalos tájékoztatás azóta sem jelent meg arról, hogy mikor indulhat el az első gyorsjárat.