Cellatársak közötti vita végződött halállal az aradi börtönben

Az aradi börtön egyik elítéltjét hétfő délután megölte cellatársa egy vita során – írja a Krónikaonline. Az Arad megyei ügyészség minősített emberölés miatt indított büntetőeljárást, ugyanakkor belső vizsgálatot is kezdeményeztek a börtönben a történtek kapcsán.

Andrei Băeţan, a börtön szóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a konfliktusba keveredett két elítélt a legmagasabb biztonsági fokozatú részlegben töltötte büntetését. A szóvivő szerint a vita tettlegességig fajult, és az egyik elítélt életét vesztette.

A börtönőrök és az egészségügyi személyzet az előírásoknak megfelelően közbeléptek, és megpróbálták újraéleszteni a férfit a kiérkező mentősök segítségével, azonban az újraélesztés nem járt sikerrel.

Băeţan hozzátette, hogy a börtön belső vizsgálatot indított annak érdekében, hogy kiderítsék, történt-e bármilyen mulasztás a személyzet részéről. Az ügyben az Arad megyei ügyészség is vizsgálatot folytat, az intézmény szóvivője, Ruxadra Tarcea megerősítette, hogy minősített emberölés miatt nyomoznak.