A korábbi tervekhez képest drámaian megnőttek a szabadkai közkórház felújításának költségei – mondta Stevan Bakić polgármester a kórház 183 éves évfordulójának ünnepségén. Míg korábban 40 millió euróra, azaz nagyjából 16 milliárd forintra becsülték a rekonstrukciót, most már több mint 80 millió euróra lenne szükség.
Bakić ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a felújítás hamarosan elkezdődhet, és a modernizáció révén a kórházat egy korszerű klinikai központtá fejleszthetik.
Az ünnepségen részt vett dr. Milan Popov, a Tartományi Kormány alelnöke és tartományi egészségügyi titkár is, aki hangsúlyozta, hogy a kórház az észak-bácskai régió egészségügyi ellátásának alappillére, majd kitüntetések átadásával méltatták azokat, akik a kórház fejlesztéséhez és működésének javításához hozzájárulnak.
Bár a szabadkai kórház felújítására továbbra sincs forrás, a Szabad Magyar Szó cikke szerint Bakić polgármester köszönetet mondott Aleksandar Vučić szerb elnöknek az egészségügy fejlesztéséért tett erőfeszítéseiért, és arra kérte a kórház személyzetét, hogy továbbra is lelkiismeretesen dolgozzanak a betegek érdekében. Kiemelte, hogy a betegellátás minősége és a páciensek érdekei maradjanak az első helyen.
A köszönetnyilvánítás itt nem ért véget, ezt követően Dr. Saša Dželebdžić kórházigazgató mondott köszönetet a Tartományi Titkárság támogatásáért és Stevan Bakić polgármester segítségéért, megerősítve, hogy a kórház jövőképe a páciensekre fókuszál.