Szijjártóék megkerülésével fogadhattak el egy Ukrajnának szánt uniós segélycsomagot

A Telex azt írja a Politico négy diplomáciai forrására hivatkozva, hogy elfogadtak egy ukrán segélycsomagot az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén, azonban a magyarok megkerülésével. A csomaggal többek között lőszert és légvédelmi rendszereket szereznének be a befagyasztott orosz jegybanki vagyon nyereségéből.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookján írta ki az ülés elején, hogy „újabb milliárdok Ukrajnának – immár az európai szabályok felrúgásával, Magyarország kihagyásával”. A lap megjegyzi, Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő korábban egy lehetséges jogi kerülőútról beszélt egy szavazáson való tartózkodás miatt.

Most a Politicónak is arról beszéltek uniós tisztviselők, hogy a Tanács jogi szolgálata szerint a kormánynak nincs beleszólása a pénz felhasználásába a korábbi tartózkodás miatt, a kiskapu pedig azért működik, mert nem az uniós adófizetőktől jön a pénz. Szijjártó viszont márciusban arról beszélt, hogy nem is „sima”, hanem konstruktív tartózkodással élt és szerinte a magyar támogatás ára egy jogszabály-módosítás volt.

Konstruktív tartózkodásnál az adott ország „nem köteles a határozatot alkalmazni, de elfogadja, hogy a határozat köti az Uniót. A kölcsönös szolidaritás szellemében az érintett tagállam tartózkodik minden olyan tevékenységtől, amely ellentétes lehet az Uniónak a kérdéses határozaton alapuló fellépésével vagy azt hátráltathatja, a többi tagállam pedig ezt az álláspontját tiszteletben tartja.”

A Politico kiemeli, a döntéssel közvetlenül vásárolnak lőszereket és légvédelmi rendszereket, a pénz negyede az ukrán hadiiparnak megy. A lap szerint a tagállamok délelőtt 11-ig nyilváníthattak véleményt, és egy belsős dokumentum szerint határidőre egyetlen negatív szavazat sem érkezett. A döntéshez nem kellett egyhangúság, azaz a magyar kormány – ami egy diplomata szerint „dühös” a döntés miatt – nem blokkolhatta azt.

Még nem tudni, hogy a jegybanki profitból pontosan mennyi pénz folyik be, diplomaták 1,2 és 1,4 milliárd euróra saccolták az összeget. A mai egyezség ellenére a lap szerint a magyar kormány továbbra is 6,6 milliárd eurónyi visszatérítést blokkol az alapból. Emellett a külügyminiszterek hétfői ülésén fogadták el hivatalosan a 14. szankciós csomagot is.

Fotó: Szijjártó Péter / Facebook