Nagylakon és Temesváron is utakat zártak le a gazdák, de egyesek Bukarest belvárosába akartak bejutni

Pénteken és szombaton is tiltakoztak a gazdák a magyar-román határ közelében és Temesváron is, írja a Special Arad. Pénteken este ötven mezőgazdasági gép vonult ki a nagylaki határátkelőhöz és a gazdák a temesvári Calea Aradului utat is blokkolták, ami Araddal köti össze a várost.

Szombaton aztán több tucat traktorral, teherautóval és személygépkocsival folytatódott a menet a DN69-es úton, a temesvári körgyűrű felé. A stiridetimisoara.ro szerint a temesvári körgyűrűn a tiltakozók oszlopának létszáma a csúcsponton mintegy száz mezőgazdasági gép, teherautó és személygépkocsi volt.

A temesvári és aradi gazdák által szervezett tiltakozás célja, hogy felhívják a figyelmet a szerintük kétségbeejtő helyzetükre, aminek okát a megemelt adókban, páldául az üzemanyag jövedéki adójának növelésében látják. A kormányt, és annak be nem tartott ígéreteit hibáztatják, mert úgy vélik, hogy csődbe viszik a földművelőket, de az Ukrajnából érkező gabona ellen is felemelték szavukat.

Egy másik probléma a Special Arad által idézett egyik gazda szerint az, hogy az államilag támogatott, 2 százalékos kamatozású hiteleket novembertől ígérték, amiket végül nem hagytak jóvá és emiatt nagy az esélye annak, hogy csődbe mennek a gazdák.

Országszerte a hét közepén kezdődtek el a tiltakozások. Egyes részekről Bukarestbe indultak a fuvarosok és a gazdák, akik csütörtök este megpróbáltak bejutni a Győzelem térre is, de nem engedték be őket.