Vučićék megnyerték a szerb választásokat

Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon vasárnap, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök, a párt tagja vasárnap késő este.

Pártja adatai szerint az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal. A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék), valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék). A Szerb Haladó Párt adatai alapján a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) öt vagy hat parlamenti helyet szerzett meg a 250 fős törvényhozásban.

Vučić közölte, hogy a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények születtek, és a belgrádi önkormányzati választást is a ők nyerték meg, igaz, csak hajszálnyival előzve meg az ellenzéki  összefogást. Az államfő szerint a fővárosban A nép egy hangja nevű lista lehet a mérleg nyelve.

A szerb köztársasági elnök arról is beszélt, hogy várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is, vagyis az SNS, az SPS és a VMSZ.

Az elmúlt tíz év során Vučić többször hirdetett előrehozott választásokat, és a mostani választások előzetes eredményei szerint ezúttal is eredményesen alkalmazta ezt a taktikát. A választáson részt vett az eddiginél szélesebb ellenzéki összefogás is, az Ipsos adatai szerint ők 23,6 százalékos eredményt értek el. Ha a szavazati arányok nem változnak jelentősen, akkor Vučić pártja és szövetségesei 130 képviselői helyet szerezhetnek a 250 fős parlamentben.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A választási hivatal részeredményei alapján Vajdaságban is Vučić pártszövetsége áll az élen 49,2 százalékkal, mögöttük a Szerbia az erőszak ellen és a Vajdasági Magyarok Szövetsége 17 százalékkal. Vučić bejelentette, hogy az SNS vezette pártszövetség megnyerte az önkormányzati választásokat is, és a vajdasági autonóm tartományt a VMSZ-szel koalícióban kívánják vezetni.

A belgrádi önkormányzati választás eredményei még bizonytalanok. Az ellenzék reménykedik, hogy átveszi a hatalmat a fővárosban Vučićtól, és az első részeredmények szerint van esélyük erre. A CeSID/Ipsos-számlálás 41,3 százalékos feldolgozottságánál Vučić listája 38,4 százalékon állt, míg az ellenzéki szövetség 35,1 százalékon. A NADA-koalíció körülbelül 7 százalékos eredményt várhat Belgrádban, vezetőjük szerint nagy az esély arra, hogy az ellenzék nyerje meg a fővárost, számolt be a Nova.rs.

Pénteken, már kampánycsendben, jártunk Szabadkán és környékén, riportunk ide kattintva olvasható.