A Prosperitati Alapítvány október végén közölte, hogy a falusi házak vásárlására vissza nem térítendő támogatás nyújtanak majd a Vajdaságban élőknek. A nemrég közzétett pályázati anyagból az is kiderül, hogy a legmagasabb elnyerhető összeg mintegy 15 ezer euró dinárellenértéke (tehát nagyjából 5,6 millió forint), erre a célra 1,3 millió eurót különítettek el – írja a Szabad Magyar Szó.
A pályázatot november 15. és január 15-e között lehet benyújtani, részcéljai pedig a következők:
A pályázó, illetve házastársak, vagy élettársakként történő pályázás esetén az egy pályázat benyújtása útján pályázó felek legalább egyikének a születési dátuma 1973. január 1-je utáni kell, hogy legyen, s a pályázónak rendelkeznie kell bejelentett lakcímmel Vajdaság területén.