Hong Kongban szerezte tizenhatodik díszdoktori címét Karikó Katalin

A Hongkongi Kínai Egyetem (CUHK) honlapján tette közzé a hírt: az augusztus 4-i tiszteletbeli diploma-átadó ünnepségen a Tudományok Doktora címet adományozta Karikó Katalinnak. E kitüntetéssel a magyar biokémikus jelentős tudományos felfedezéseit és életmentő eredményeit ismeri el az ázsiai egyetemek ranglistáján 6. helyen szereplő intézmény.

Ez Karikó Katalin 16. díszdoktori talárja, az első ázsiai tiszteletbeli doktorátusi címe.

A tudós dióhéjban összefoglalt életrajzában hangsúlyt kap, hogy kutatóként a ribonukleinsav (RNS) által közvetített mechanizmusokra specializálódott, leginkább a hírvivő RNS, azaz az mRNS-technológia és a Covid-19 vakcinák fejlesztésében való közreműködéséről ismert. Az egyetemi hírportál beszámolója szerint Karikó Katalin több mint száz elismerést kapott, ezek közül a CUHK-közlemény hetet emel ki.

Megemlítették, hogy számos egyetem tiszteletbeli doktori címét is elnyerte. A honkongi média részletesen beszámolt Karikó Katalin látogatásáról. Ottani nyilatkozataiban is a továbbtanulást, a tudományt és a kutatómunkát népszerűsítette, a nők laboratóriumokban és fejlesztésekben játszott szerepére irányította a figyelmet.

A számos kínai nyelvű tudósítás mellett például az scmp.com (South China Morning Post) angol nyelven összegezett. Mint írják, Karikó Katalin a „CUHK díszdoktori címének átvételére érkezett a városba, ahol megosztotta viharos kutatói útjának emlékeit, és véleményt mondott Hongkong biotechnológiai központként való működéséről”.

Fotó: CUHK