Kizárja az EU az Erasmusból és kutatási projektekből az alapítványi egyetemeket, így az SZTE-t is

Mivel a kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből – tudta meg a Népszava.

Ez a lap szerint többek között azt jelenti, hogy nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból. A dolog az Szegedi Tudományegyetemet is érinti, mivel 2021. augusztus elsejével vált közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott intézménnyé.

A Népszava cikke azt írja, hogy az Európai Bizottság levélben értesítette erről a testület szolgálatait és a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat. A tiltás a 2022. december 15. után elbírált pályázatokra vonatkozik. Mindez persze csak addig tart, amíg nem korrigálják a problémát a döntéshozók.

Azt talán nem kell külön magyarázni, hogy ez mekkora érvágás lenne az egyetemnek, sőt, jelentős támogatásokban részesült az egyetem korábban, illetve a közelmúltban is. Az Európai Bizottság kimutatása szerint 2020-ban 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban a felsőoktatás, a szakképzés, az iskolai oktatás, a felnőttképzés területén 40,45 millió eurós EU-s támogatással.

Az Erasmus plusz program hazai megvalósítását koordináló Tempus Közalapítvány mindezt tagadta ugyan, de a történéseket jól ismerő forrástól a lap úgy értesült, hogy néhány alapítványi egyetem már fennakadt a brüsszeli szűrőn a Horizont Európa kutatási programból finanszírozott pályázati kérelme elbírálásakor.