A Transznyeft megerősítette a RIA Novosztyi hírügynökségnek a hírt. A vállalat elnökének a szóvivője, Igor Demin azt mondta: az Ukrtransznafta augusztus 4-én teljesen leállította az olajszállítást Magyarországra, Csehországba és Szlovákiába a Barátság-kőolajvezetéken keresztül, ugyanakkor Fehéroroszországon át folyamatos a kőolajszállítás Lengyelország és Németország irányába.
Azt is elmondta, hogy az ukrán fél előrefizetés után teljesíti a szállítást, ám a legutóbbi tranzitfizetési kísérletnél az utalás visszapattant. Azt mondta Demin, hogy a Gazprombank tájékoztatása szerint az uniós szankciók miatt. A több mint fél évszázada működő Barátság kőolajvezeték az egykori szocialista országok, köztük Magyarország egy részét látja el nyersanyaggal. A déli szakaszon keresztül átlagosan napi 250 000 hordót szállítanak a régióba.
A hírre a MOL részvényeinek árfolyama beszakadt a Budapesti Értéktőzsdén, az olajcég papírjait a reggeli nyitóértékhez képest 5,3 százalékkal alacsonyabb szinten jegyzik.