A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede lesz a következő, korábban megrendíthetetlennek hitt tartóoszlopai repedeznek a nyugati civilizációnak – jelentette ki a miniszterelnök a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusványoson tartott előadásában Tusnádfürdőn szombaton.
Orbán Viktor előadásának elején felidézte: legutóbb 2019-ben találkoztak, azóta a világ „nagyot fordult”.
A kormányfő a nyugati civilizáció három megrendüléséről beszélt. Szerinte korábban azt gondoltuk, hogy a tudomány védőburkában élünk, „erre kaptunk egy covidot”, azt gondoltuk, hogy Európában nem lehet újra háború, de Magyarország szomszédságában háború van, és azt gondoltuk, hogy a hidegháború többé nem térhet vissza, „márpedig a világ számos vezetője éppen azon dolgozik, hogy újra blokkvilágba szervezze az életünket”.
Szerinte az is jellemző, hogy bár az adatok tükrében a világ egyre jobb helynek tűnik, az emberek ennek az ellenkezőjét érzik. Úgy vélte: „rossz kedvünk tele” egy alapvetően nyugati életérzés, ami abból fakad, hogy a nyugati civilizációnak az ereje, a teljesítménye, tekintélye és cselekvőképessége fogyóban. A hatalmi és anyagi térvesztésben a legfájóbb szerinte az, hogy a Nyugat elvesztette az energiahordozók feletti ellenőrzést.
A Telex is élőben tudósít a beszédről, amelyben igen furcsa mondatok hangzottak el. Orbán szerint bár most kevesebb szó esik a migrációról, de a helyzet változatlan: Soros György és a brüsszeli erők még mindig ránk akarják kényszeríteni a migrációt, bíróság elé citálták Magyarországot, „el is vagyunk ítélve” – mondta a miniszterelnök.
Szerinte ezt az ítéletet eddig csak az ukrán válság miatt nem kezdték el végrehajtani. „Mi csak azt kérük, hogy ők ne akarják ránk kényszeríteni azt a sorsot, amit mi nem sorsnak, hanem végzetnek látunk egy nemzet számára.”
A miniszterelnök szerint az internacionalista baloldal csele, hogy Európában eleve kevert népesség él. Orbán azt mondta, ez szemfényvesztés. Van, ahol európai és Európán kívüli népek keverednek, és ahol európai népek keverednek, mint a Kárpát-medence. „Mi nem vagyunk kevert fajúak” – mondta, és nem is akarunk azok lenni.
A kormányfő kiemelte: Magyarország számára az első és legfontosabb kihívás továbbra is a népesedés, a demográfia és „az igazság az, hogy továbbra is jóval több a temetés, mint a keresztelő”. A helyzetünk javult, de fordulat nincs, márpedig amíg nem lesz fordulat, előbb-utóbb „ellakják” tőlünk Magyarországot, a Kárpát-medencét – jelentette ki.
Hangsúlyozta: a migráció kettéválasztotta Európát, „a Nyugat kettévált”, az egyik fele egy olyan világ, ahol európai és Európán kívüli népek élnek együtt és ezek az országok többé nem nemzetek.
Közölte: „a Nyugat szellemi értelemben Közép-Európába költözött”, a Nyugat itt van és Európa két fele között csata zajlik. Közép-Európa azt ajánlotta, hogy mindenki maga dönthessen arról, kivel kíván élni, „de ezt visszautasították és továbbra is harcot folytatnak Közép-Európa ellen azzal a céllal, hogy olyanná tegyenek bennünket, mint amilyenek ők” – fogalmazott.
Az ukránokon kívül csak a magyarok adtak vért az orosz-ukrán háborúban, a nyilvántartások szerint eddig 86 magyar ember halt meg, ezért Magyarországnak joga van szomszédos országként azt mondania, hogy a béke az egyetlen megoldás – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor úgy vélte: minden háborút sokfajta nézőpontból lehet szemlélni, de minden háború elsődleges szempontja az a tény, hogy „az anyák siratják a gyerekeiket, a gyerekek pedig elveszítik a szüleiket”. Szerinte ennek a megközelítésnek minden mást felül kell írnia még a politikában is.
Hangsúlyozta: a magyar kormány számára ez azt jelenti: a legfőbb kötelességük, hogy magyar szülő és magyar gyerek ne kerüljön ilyen helyzetbe. Megjegyezte ugyanakkor: vannak országok, amelyek bírálják Magyarországot, mert szerintük nem eléggé elkötelezett az ukránok mellett, de ők messze vannak és legfeljebb pénzügyi vagy fegyvertámogatást adnak.
Csak mi, magyarok adtunk vért abban a háborúban, a bennünket kritizálók egyet sem. Ezért Magyarországnak joga van szomszédos országként azt mondania, hogy a béke az egyetlen megoldás az emberélet megmentésében, a háborús infláció és a háborús gazdasági válság egyetlen ellenszere is egyben – jelentette ki. Hangsúlyozta: ezért fenn fogják tartani azt a magyar véleményt, hogy „ez nem a mi háborúnk”.
A háború tekintetében Európának egy olyan új stratégiára van szüksége, amelynek a középpontjában nem a háború megnyerésének, hanem a béketárgyalásnak és egy jó békeajánlat megfogalmazásának kell lennie – jelentette ki Orbán.
Orbán Viktor előadásában kifejtette: „a háború erőjáték, annak a szava dönt, aki erősebb”. Azt az illúziót nem érdemes Magyarországnak dédelgetnie, hogy remek tanácsokkal képes lesz befolyásolni a háborús eseményeket és a Nyugat stratégiáját, de minden vitában meg kell próbálni elmondani az álláspontunkat és rávenni a nyugatiakat, hogy dolgozzanak ki egy új stratégiát – mondta.
Kiemelte: az Európai Uniónak nem az a dolga most, hogy „az oroszok vagy az ukránok oldalára álljon, hanem hogy Oroszország és Ukrajna közé álljon”.
Hangsúlyozta: amíg nem lesz orosz-amerikai tárgyalás, addig nem lesz béke. „Mi európaiak a dolgok befolyásolására eljátszottuk az esélyünket” 2014 után, amikor az első konfliktusban létrejött a minszki megállapodás, amelyből kihagytuk az amerikaiakat és a megállapodás végrehajtását nem sikerült kikényszeríteni – magyarázta. Hozzátette: ezért „az oroszok nem is velünk akarnak most már tárgyalni”, hanem azzal, aki ki tudja kényszeríteni Ukrajnával szemben azt, amiről megállapodnak.