Közép-Európa után Latin-Amerikában folytatja Magyarország nemzetközi kapcsolatainak erősítését – írta a Facebook-oldalán a köztársasági elnök.
Novák Katalin hozzátette: Brazíliába azért hívták meg, mert hosszú évek óta figyelemmel kísérik, miként segíti Magyarország a családokat. „Érdekli őket, hogyan sikerült a gyermekvállalást, a gyermeknevelést és a munkát a középpontba helyeznünk” – fogalmazott.
Kiemelte, hogy Brazília a világ egyik legnagyobb országa, gazdasági erejét mutatja, hogy tagja a G20-nak, miközben Kínával, Oroszországgal, Indiával és Dél-Afrikával alkotja a BRICS-országokat, amelyek a Föld népességének csaknem felét képviselve erősítették meg szövetségüket néhány hete.
Tudatta azt is, hogy Brazíliavárosban Jair Bolsonaro elnökkel tárgyal majd, de az első állomás Rio de Janeiro, ahol egy haditengerészeti központot látogatott meg, majd diákokkal és kint élő magyarokkal is találkozik.
Hozzátette: Sao Paolóban is együtt lesz a kint élő magyar közösséggel, majd a családok magyarországi támogatásáról és eredményeiről tart előadást.