Kiderült: egy titokzatos román autó várta Hajdúszoboszlón a repülőt, amely illegálisan ment végig fél Európa légvédelmén

Egy román rendszámú autó bukkant fel a hajdúszoboszlói repülőtéren nem sokkal azelőtt, hogy leszállt oda a Litvánia felől érkező rejtélyes kisrepülőgép, amely nem is repülhetett volna – tudta meg a hvg360. A román rendszámú autóból kerültek elő azok a kannák, amelyekkel megtankolták a repülőt, mely 20 percig se tartott.

Mi is beszámoltunk arról korábban az RTL Híradója nyomán, hogy filmbe illő jelenetek zajlottak le június 8-án, amikor egy litván kisgép keresztülszelte Kelet-Európát, több ország készenléti elfogóvadászait is riasztva, köztük a magyar Gripeneket, vagy az amerikai és román F-16-osokat. A kisgép Hajdúszoboszlón szállt le tankolni, majd a rendőrök elől elmenekülve folytatta útját egészen Bulgáriáig. Ám a sztori pont ott kezd bonyolódni, ahol nem várnánk.

A gépet sokáig árulta egy Bronius Zaronskis nevű litván úriember. 15 Min litván híroldalnak Zaronskis azt mondta, hogy valóban övé volt a gép, sokáig keresett rá vevőt, de kevés érdeklődő volt rá. Nem sokkal ezelőtt azonban jött egy komoly érdeklődő, aki végül megvette tőle a gépet. A vevőt azonban nem ismeri, egy szófiai cég nevében kötöttek vele szerződést.

A hvg360 információi szerint a legénységnek legalább egy segítője Magyarországon tartózkodott szerdán.

Amikor ugyanis Hajdúszoboszlón leszállt a Piper, akkor az addigra már hosszú ideje ott várakozó, román rendszámú autó gurult a kétmotoros Piper Aztec típusú kisrepülőhöz. Ebből a kocsiból kerültek elő azok a kannák, amelyekben a repülő megtankolásához szükséges üzemanyag volt, tehát a kannákat nem a gépben hozták magukkal. A Bulgáriába tartó utat ráadásul korábban alaposan megtervezhették, a segítővel kapcsolatban állhattak.

A váratlan landolás után a hajdúszoboszlói reptér gondnoka beszélni akart velük, de megfenyegették, ekkor értesítették a rendőrséget. Az Időkép reptéren elhelyezett kamerája szerint a repülő 16:08-kor állt meg, két perccel ezután pedig már ott állt mellette az autó, ami aztán 7 perccel később elhajtott onnan. A rendőrök 16:27-kor értek a helyszínre, ekkorra a kisgépet segítő autó eltűnt.  A rendőrök először a kamerához közelebb eső repülőhöz mentek oda, majd utána indultak csak el a litván gép felé, mire az teljes gázzal elindult, és már nem érték utol.

A hvg360 birtokába került rádióforgalmazás szerint a katonai irányítás már ezt megelőzően érdeklődött a debreceni tájékoztató szolgálatnál, hogy tudnak-e valamit a gépről. A szolgálattól ezután rádión kérdezték az egyik Hajdúszoboszló térségben repülő kisgép pilótáját, hogy szabad szemmel látja-e a légijárművet. Ebből a rádióforgalmazásból derült ki az is, hogy a kisgép először Ebes környékén, Debrecentől délnyugatra bukkant fel.

Állítólag a reptéren akadt, aki feljegyezte a külföldi autó rendszámát, és ezt később meg is adta a rendőrségnek, akik a román–magyar határon elvileg feltartóztatták a rejtélyes autó sofőrjét.

Csakhogy a sofőr feltartóztatását a rendőrség nem erősítette meg a lapnak; a hatóság meglehetősen szűkszavú volt. Az ügyet az encsi rendőrkapitányság vizsgálja (mivel a gép Szlovákiából érkezett a magyar légtérbe), akik annyit árultak el, hogy tiltott határátlépés miatt folyik a nyomozás.

Fotó: Airliners.net

A cikk megemlíti, hogy egyesek szerint csak a járművet akarták kicsempészni érvénytelen okmányokkal, ám ennek ellentmond az a tény, hogy a repülőt az új tulajdonosai Bulgáriában egyszerűen magára hagyták. Az sem világos, hogy a vevők, akik a gép korábbi tulajdonosának elmondása szerint oroszul beszéltek, valójában milyen nemzetiségűek. A magyar reptér kiválasztása szintén szervezettségre utal: a repteret az útról bárki megközelítheti, bárki be tud menni a területére autóval.

Ráadásul a kisrepülőt vezető pilóta érthetetlenül vakmerő volt: ha ugyanis szabályosan járt volna el és leadja a repülési tervet, akkor sem ellenőrizték volna, hogy érvényes-e még a lajstromszáma – viszont nem keltett volna feltűnést. Így viszont Magyarországon és más NATO-tagállamokban is magára hozta a vadászgépeket, vizsgálatok indultak. Éppen ezért vannak, akik szerint más állhatott a repülés hátterében, bár a valódi ok még rejtély.

A gépet egyébként Magyarországon vették észre először a hatóságok, és ezután kezdték el nyomon követni őket a vadászgépek a magyar, majd később a román légtérben. Ami azért érdekes, mert a korábbi cikkünk alapján a szlovákok és lengyelek nem tettek semmit, miközben a szomszédunkban épp háború zajlik.