Ujhelyi: Az erdélyiek szerint központi utasítás, hogy a Fidesz javára hány százaléknak kell kijönnie a levélszavazatokból

Jogi és politikai következményeket ígért az elcsalt levélszavazatok miatt az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselője pénteken. A szocialista Ujhelyi István a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Erdélyben, Marosvásárhelyen, egy hulladékkal teli területen már kitöltött a sajtóban megjelent felvételek alapján ellenzéki voksokat is tartalmazó és részben elégetett levélszavazatokat találtak.

Az MTI tudósítása szerint a politikus közölte, az ellenzéki pártok büntetőfeljelentést tesznek a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központnál, amely a magyar rendőrség szerve, koordinál a romániai és magyar hatóságok között. Hozzátette: megkeresik az Európai Ügyészséget is amelynek Magyarország még nem, de Románia már tagja , miután a választási csalásban részt vevő, illetve ahhoz asszisztáló alapítványok sok esetben uniós forrásból működtetik az intézményeiket.

Ujhelyi István azon véleményét hangoztatta, hogy a Fidesz évek óta arra építi hatalmi manipulációját, szervez és pénzel szatellit-szervezeteket a határon túli magyar világban, hogy a választási hajrában elcsalva a szavazatokat, ezzel előnyre tegyen szert. Azt mondta, a most kezdeményezett eljárásoknak vasárnapig nem lesz eredménye, de reméli, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és fiókszervezetei egyszer és mindenkorra megértik, nem lehet a magyar nemzetet kettészakítani csak azért, hogy pénzért Orbán hatalmát szolgálják.

Ugyancsak az RMDSZ politikusainak címezve szavait hozzátette: nem lennék a helyetekben, ha vasárnap után a választások eredményét az a több tízezer elcsalt szavazat döntené el Magyarországon, amelyeket ti szerveztetek meg Orbánnak és tettestársainak. A választási csalások bizonyítékaként Ujhelyi István bemutatta Csibi Attila Zoltánnak, az RMDSZ erdőszentgyörgyi polgármesterének Facebook-posztjait, amelyekben arra buzdította a határon túli magyarokat, hogy

a szavazócsomagokat adják át munkatársainak, akik majd eljuttatják azokat a konzulátusra, sőt még a kitöltésében is segítenek.

Az EP-képviselő a helyiek beszámolóira hivatkozva azt is mondta, minden választási évben központi utasítás, hogy a Fidesz javára hány százaléknak kell kijönnie a levélszavazatokból. Ujhelyi István a nemzeti érdekek elárulásának tartja azt, amit a határon túli, Fidesz által finanszírozott szervezetek most tettek. Elmondta, a választási csalásról a Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői is tudnak, az szerepelni fog a jelentésükben, ahogy az EP különböző, a magyar jogállamisággal foglalkozó jelentéseiben is.

Az ellenzéki politikus azt kérte a választóktól, hogy az elcsalt levélszavazatok ellensúlyozása érdekében minél többen vegyenek részt a választáson és támogassák az ellenzéki szövetséget.