Ujhelyi: Az Európai Csalás Elleni Hivatal kiadta Orbán vejének Elios-aktáit

Kiadta az OLAF, azaz az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala az Elios-ügy nyomozati aktáit, így nyilvánossá válhat a teljes dokumentáció – közölte a Facebook-oldalán Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő. A videóban többek között azt mondta, hónapok óta levelezett az OLAF főigazgatójával, és egy több mint hétéves ügy végére kerülhet pont.

Az OLAF 2017 decemberében zárta le az Elios társaság által Magyarországon, uniós pénzügyi hozzájárulással megvalósított közvilágítási projektekre vonatkozó vizsgálatot, és küldte el jelentését a magyar hatóságoknak a meghozandó intézkedésekre vonatkozó ajánlásokkal együtt. A magyar rendőrség 2018. november 6-án szüntette meg a nyomozást bűncselekmény hiányában.

2019-ben egy gyáli civil csoport a Társaság a Szabadságjogokért  segítségével az OLAF-ot felügyelő Európai Bizottságtól kérték a jelentés kiadását, az viszont megtagadta a hozzáférést, mondván, a jelentéseket kizárólag az érintett országok hatóságai számára kell kiadniuk, azok pedig maguk dönthetik el, hogy nyilvánosságra hozzák-e a dokumentumokat. Ekkor fordult az uniós bírósághoz a jelentéshez hozzáférést kérő Homoki Andrea, az Eleven Gyál tagja.

Amit meg is kaphatott, mivel az Európai Unió Bírósága tavalyi ítéletében megsemmisítette az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2019-es döntését, mely megtagadta a részleges hozzáférést az Elios-ügyről szóló jelentéséhez. Azonban egészen mostanáig kellett várni, hogy az aktákat végre nyilvánosságra hozzák és azt a közvélemény is megismerhesse.

Egyéként az ügyben Tóth Bertalan, az MSZP elnöke is beperelte az Európai Bizottságot, amiért szerinte falaznak Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének.